A nap első sugarait megelőzve értek vissza. Hétfő reggel volt, az árusok már pakoltak a piacon. Ők indították el a pletykát, ami futótűzként terjedt el a városban. Nyugat ura visszahozta vérbe fagyva az elszökött szolgálólányt. Sesshoumaru igazán nem foglalkozott senkivel, egyenesen besétált a palotába ahol a Ryohmaruval beszélgető Tomo asszonyba botlott már az első folyosón. A nő utolsó szavait még elcsípte. - Tudtam, hogy van valami különös abban a lányban. Jó gyerek az, csak remélem, hogy nem lesz semmi baja! Egyszerre néztek hátra mindketten, és úgy érezték, ereikben meg hűl a vér. A folyósón Sesshoumaru nagyúr közeledett feléjük, ingje és nadrágja piros volt a vértől. Karjában pedig Seyakot hozta. A lány iszonyatos állapotban volt. Sessh közeledett majd lelassított mellettük. - Tomo. Azonnal küldj javas asszonyokat a szobámba. – csak egyedül ő vette észre, hogy Ryohmaru falfehér arca megrándul az utolsó szónál. - Azonnal! – Tomo asszony elrohant. Sesshoumaru mit sem törődve a másik démonnal tovább indult. Egyik kezével kinyitotta az ajtót majd, belépett a szobába. A lányt saját ágyára fektette (amit később káromkodva megbánt) de előtte az ágyi neműt lerángatta róla hogy legalább az viszonylagos épségben maradjon. Volt párperce kettesben az ájult nővel, aztán Tomo berontott a szobába, nyomában a zokogó Nagamival és két idős asszonnyal. Nagami annyira kikelt magáról hogy mindenről megfeledkezve még Sesshoumarut is félre lökte és zokogva borult barátnőjéhez. - Várjál kis lány, engedj minket. Él még a szentem! – fogta meg a lány vállát az egyik asszony. Hamarosan tiszta rongyok, víz, gyógynövények kerültek elő. Aztán az egyik asszony Sesshoumarura nézett. - Nagyuram, szíveskedjék kimenni! Sessh kisé meglepetten elhúzta a száját majd hátat fordított és eltűnt, habár az erkély irányába. Sesshoumaru csak akkor tért vissza mikor már Nagamit kivéve senki nem volt a szobában. Ahogy belépett a lány felkapta a fejét. Szemeiben keserű gyűlölet izzott, erre a démon megvető mosolyra húzta a száját, majd megszólalt. - Szolga hozzál ételt, hamarosan felébred. - És majd kettesben hagylak vele! Soha! – suttogta indulattal a lány. - Bolond halandó, mit számítasz te… És most menj, minél előbb ennie kell annál hamarabb, felépül… - az utolsó szavakra már Seyako tiszta hófehér arcát nézte, mire tekintete meglágyult. Csak arra rezzent fel, hogy az ajtó becsukódik. Naga kiment. Sesshoumaru nagyot sóhajtott és újra azon kezdett gondolkodni, hogyan élhette túl a múlt éjszakát a lány. És főleg, hogy került szembe azokkal a fickókkal. Túl nagy előnyt adott neki, ha ott lett volna mindez, nem történik meg. Csak az újabb ajtócsukódásra nézett fel. De most nem Nagami, hanem Ryohmaru állt előtte. Pár percig némán méregette egymást a két démon, ám a levegő szikrázott köztük. - Sesshoumaru! – sziszegte az – Te rühes kutya! Azt mondtad nem lesz baja! A nagyurat valóban meglepte ez a reakció, és talán Ryohmaru már halott lenne, ha nem gyerekkori jó barátjáról lett volna szó. - Baka…(ostoba) - jött a tömör válasz, amit egy mindent eláruló ujjropogtatás követett – Takarodj ki, és adj hálát apád emlékének, hogy még élsz… Ryohmaru kardjának markolatára tette a kezét, de nem mozdult. - Hogy merted… - láthatóan a szellem agyát elborította az indulat. - Nem mondom, még egyszer takarodj! Majd ezt a beszélgetést folytatjuk, ha végre újra működik az elborult agyad. - Te… - de a választ már nem fejezhette ne Ryohmaru. Egy hangközbe vágott. - Nagy kérés lenne, hogy odakint öljétek meg egy mást? – halk sóhaj – Szét robban a fejem… Mindketten vagy 360 fokos fordulattal pillantottak arra. A fehér párnák és takarók közül Seyako nézett rájuk fáradtan, de nevető szemekkel. Felébredt. - Ryohmaru, menj ki! – szólalt meg halkan újra a nagyúr. - Felejtsd el! Nem hagyom még egyszer a közeledben! - válaszolt a démon és az ágy felé indult. - Ryohmaru. Menj. – nézett rá Seya, mire a férfi megdöbbent. – Megmentette az életem. Nincsen semmi baj! A démon megdöbbent. Pár másodperces gondolkodás után azért odavágta: - Az ajtó előtt leszek… Öt perced van! – nézett a nagyszellemre. Aztán kilépett a szobából. Ám még füleit megütötték az odabent elejtett szavak - Te ostoba, hol a fenében voltál! Mögöttem jöttél egész végig, biztos vagyok benne! Direkt vártad meg hogy majdnem meghalljak? - Nem szerepelt a terveim között hogy téged pesztrállak a határig… - fordult el a férfi. - Idióta! - a lány fájdalmasan hajtotta félre a fejét. Csend ereszkedett a szobába, Seya visszaemlékezett az elmúlt éjszakára. A démon csendben figyelte. - Mért mentettél meg? – kérdezte végül a lány, de nem nézett a férfira. - Az igazat akarod hallani nem? – kérdezett vissza Sessh. - Mért mást is tudnál mondani? – a lány most már ránézett és félig felült, ám sebei ezt nem igazán díjazták. - Mert még nem láttam halandóban ilyen erőt… És mert be akarom fejezni, amit a vacsorán elkezdünk… - Hogy te mekkora egy tuskó vagy… - sóhajtott a lány – De valamit tudnod kell! – azzal intett a férfinek, hogy menjen közelebb. Sessh az ágyig sétált, és egy újabb intésre lehajolt. Seyako suttogva folytatta. - Van a szobának titkos kijárata? Ellenőrizd… - a hitetlenkedő arckifejezést látva hozzá tette - Higgy nekem! Sesshoumaru bizalmatlanul felhúzta szemöldökeit, majd a falikárpithoz lépett. A csigalépcső tiszta volt, senki nem volt még a kijárata közelében sem. Seya bólintott, és újra intett, majd kínlódva beljebb csúszott és az ágy szélére mutatott. A démon sóhajtott, majd körbe nézett. A lány először nem értette, mit akar a férfi, végül látta, ahogy Sessh háttal neki véres ingjét leveszi, és tisztát keres az ágy melletti szekrényben. - Te, gyere ide most azonnal! Nem játék, amit mondani akarok! Aztán majd utána is kicsípheted magad! – csattant fel a lány. - Undorító a halandó vérszag… - fordult vissza mérgesen a férfi. - Az talán nem undorító hogy a saját embereid árulnak el? – Seya suttogva ejtette ki ezeket, a szavakat, közben indulatosan felült az ágyban. - Mit beszélsz? – Sesshoumaru a következő pillanatban már mellette volt elkapta a lánycsuklóját. Némán szikrázó szemekkel néztek a másikra, míg nem Seyako még közelebb hajolt. Arcát megütötte a férfi kellemes illata. - Azok a szamurájok Kiotóból jöttek. Téged kerestek. Tudták hogy az északi határra tartasz. Tudták hogy engem üldözöl! – olyan nyomatékkal lehelte a halk szavakat hogy Sesshoumaru hátán a hideg futkozott – Genjin-dojo szamurájai voltak… Közel a legjobbak! Talán még nálunk oniwabaiknál is jobbak! Újabb hatásszünet, Sesshoumaru a lány tekintetét kereste. Nappali fényben és ilyen közelről jól meg tudta figyelni a nő mélykék szemeit. Szembogara szénfekete volt, körülötte a kék részen ezüstszín vonalak cakkozták körbe. Szempillái hosszúak, dúsak és sötétbarnák. Lassan végignézett a lány arcán, aki ezt nyugodtan tűrte. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, majd kissé oldalra döntötte a fejét. Várt, de kihasználta az alkalmat hogy addig gyönyörködjön a férfiban. Amíg a szellem emésztette a hallottakat, addig ő merengve bámulta az ezüst hajszálakat, melyeken csillogva tört meg a napfény. Nézte a démon arcát, szemeit, melyek most kis zavarodottságot tükröztek. Sesshoumaru magában azon gondolkodott hazudik-e a lány. Seya tekintete lejebb vándorolt, a szellem félig nyitott ajkaira nézett majd az erős fedetlen vállakra tévedt tekintete. Most az egyszer fordítva történt a dolog, a szellem olvasott a lány pillantásából. Meglepődött, majd elégedetten elhúzta a száját, és erőteljesen megszorította a lány karját. A pillanat széttört. - Akkor meg mért támadtál rájuk? – kérdezte követelőn, tudni akarta a választ. A lány szemei szikrát szórtak a kíntól, ahogy a friss seb újra égni kezdett és felkiáltott fájdalmában, Sesshoumarunak sikerült sebesült karját még jobban kikészíteni, kínjában másik kezével a démon ujjai után kapott… A hirtelen mozdulattól a takaró lesiklott felsőtestéről... A javasasszonyok nem öltözették fel és ő ezt csak egy pillanattal, később vette észre, amikor a férfi kissé meglepetten lejebb pillantott arcáról. Sessh valóban meglepődött, ahogy felismerte hogy a lány teljességgel ruha nélkül fekszik előtte. Egy pillanatra lelki szemei előtt felrémlett az a nevezetes este a fürdőben, de nem maradt sok ideje a szép nosztalgikus emlékeken merengeni. Abban a pillanatban több dolog is történt. Seyako arca vörösre váltott, vetekedve a főtt rák színével, és szabad kezével… Csat! Újra felpofozta a férfit, ám az most nem eresztette el, szorosan megragadta másik kezét is így kissé magához rántotta. A pillanat újra megállt, mindketten döbbenten néztek a másikra. Seya kezeit nem tudta mozgatni, mindkettőt szorosan tartották a levegőben. Arcán érezte a démon meleg leheletét, bőrét égette annak tekintete. Megpróbálta elfordítani a fejét, hogy legalább a szemkontaktus kerülje. „Engedj el… Kérlek! Könyörgöm! Ne, ennek nem lesz jó vége… Sesshoumaru…” A szorítás nem engedett és a kísértés nagy volt. Újra a férfira pillantott. Arcukat csak milliméterek választották el, a szellem újra érezte azt a különös édes aromát. Azt a bódító illatot, ami legelőször, a fürdőben… Azt a megbűvölő illatot… Már csak századmásodpercek és milliméterek választották el a lányt, hogy megadja magát, engedjen… Sesshoumaru csak nézte az aláomló aranyszőke tincseket, a zavaros kék tekintetet, a hófehér, puha bőrt… Csak nézte a lányt… Bum… Feltépődött az ajtó, Ryohmaru rontott be rajta, nyomában Nagami egy nagy leveses tálat egyensúlyozva tálcáján, mögötte Tomo asszony egy kosárban ruhákkal. Mindannyian a lány kiáltására jöttek be. Az ajtóban a három szemlélő legalább olyan szinten meglepődött, mint az ágyon a démon és a lány. A jelenet idegeket borzolóan sokkoló volt, Tomo, Nagami, és Ryohmaru majd hogy nem tátott szájjal bámultak befelé. Az ágyon a félmeztelen Sesshoumaru éppen magához rántja Seyakot aki, előtte egy pillanattal hatalmasat kever le démonnak, közben pedig testét próbálja takargatni. De ők sem láttak kevésbé groteszk képeket az ajtóban. Ryohmaru kivont kardját szorongatta két kézzel, ám most úgy nézett ki földbe gyökerezett a lába. Nagami kezében a tálca ide-oda kezdett dülöngélni, mire a lány sikítva próbálta egyensúlyba hozni. De Tomo asszony arca érte meg a legtöbb misét. Arcszíne szinte vetekedet Seyakóéval, mindkét keze remegni kezdett, majd sarkon fordul és kirohant a szobából, de még előtte a kosár ruhát a földhöz vágta. Újabb feszült csend, még a légy, sem mert felszállni a falról. Végül a démon mozdult meg az ágyon. Elengedte a lányt, és azzal a mozdulattal a nyakáig húzta a takarót, erre Nagami levese újra táncot kezdett járni, de immár, attól hogy a lány egy kitörni készülő nevetést próbál elfojtani. Sesshoumaru felállt az ágy mellől, az első ruhadarabot kihúzta a szekrényből, bele bújt és angolosan távozott. Jelen esetben minden előjel nélkül szellemgömbé változott és kirepült a nyitott erkély ajtón. Ez is egy megoldás… Már csak hárman maradtak a sokat látott falak között. Ezt a még mindig vihogással küszködő Nagami oldotta meg. A tálcával az asztalhoz sétált, letette, magfordult és könnyedén kilökte a kővé dermedt Ryohmarut, majd becsapta az ajtót. A két lányból egyszerre tört ki a nevetés. Naga leült az egyik székre, és az asztalra borulva könnyek között nevetett. Seya arcát az egyik párnába fúrta hogy elfojtsa előtörő kacagását. - Te aztán nem vagy semmi! – suttogta nevetés közben Naga – Alig vagy itt pár hete, de az ujjad köré csavarod Nyugat legnagyobb urait, megszöksz, kis híján megölnek, erre olyan belépőt adsz elő visszatérésed alkalmából, hogy estére a parasztok a földeken kapára támaszkodva fognak röhögni, ha megtudják milyen képet, vágtunk mi öten… - Teljesen félre érted… Ez csupán… - Seya küzdött a nevetés okozta légszomjjal – Egy sorozatosan megismétlődő balest… Aztán mikor már rekeszizmaik nem bírták tovább Nagami felkelt, és a Tomo asszony által hozott kosárból könnyű hálóruhát vadászott ki. Segített felkelnie barátnőjének, és fel is öltöztette, majd visszaparancsolta az ágyba és az összes levest belé diktálta. Végül beszélgetni kezdtek. Seyako elmesélte kalandos menekülését, elmesélte Ryohmaru különös viselkedését, sőt elmesélt mindent a lánynak. Mindent. - Amit láttál az ebédlőben… telekintézis. Ez az én valódi erőm. Igazából én az északi palota testőrség tagja vagyok, Ayasiho mellett nőttem fel. Kémnek mentem Edóba, csak aztán menekülés közben elfogtak, és nem akartam nagy feltűnést… Aztán a többit már tudod… - Kissé hihetetlen, de ez mindent megmagyaráz! – motyogta Naga miközben a titokzatos ajtó után csukódásra gondolt. - Figyel kedves, ugye bízhatok benned? – kérdezte Seya miközben, megfogta a lány kezét. Nagami meglepetten bólintott. - Nagy feladatom van számodra! Ezen túl a szolgák minden lépését figyeled, de senkinek nem szólsz erről… A lényeg, - nagy levegőt vett és hosszan bent tartotta - áruló van köztünk. - Komolyan beszélsz? - Sajnos igen. Akik ezt tették velem. Sesshoumarut keresték… Én ostoba meg… - Meg akartad védeni? – kérdezte döbbenten Nagami. - Dehogy is, szó sincsen ilyesmiről! – Seyako rettentően meglepődött a kérdésen. Eddig még ő maga sem gondolkodott ezen. És később sem akarta megérteni mi késztette, arra hogy megtámadja azokat a szamurájokat. Valóban kivételes volt, de 15 felfegyverzett férfi ellen, mit tudott tenni? - Seyako… Az előbb azt mondtad, amit láttunk egy globális félreértés volt… De te? - Ebben nincsen semmi de. – válaszolta bágyadtan a lány. - Magadnak hazudhatsz. Meg nekik is. Mindkettőnek. De nekem ne akarj. Most pedig pihenj és aludj. – Nagami indulni készült. - Képzelődsz! – sóhajtott Seyako, és magára húzta a paplant, majd sziszegve a fájdalomtól az oldalára fordult. Barátnője elhúzta a szobában a sötétítőket, így kellemes félhomály borított be mindent. A lány még valamit pakolódott, aztán az ajtóban is csak barátnője hangjára állt meg. - Hol vagyok? Milyen szoba ez? – kérdezte félálomban Seya. - Sesshoumaru szobája… Folytatás következik…