Először is szeretném elmondani, hogy ez a történet csak a képzelet szüleménye ( az enyém) Próbáltam finoman fogalmazni, hogy bárki elolvashassa. Ez a történet Inuyasha és Kagome közti viszonyt mélyíti ki. Ha ennek a fele teljesülne a sorozatban…na de mind1.

Figyelem: aki nem szereti őket az el se olvassa!

First Love,

avagy az igaz szerelem

A nap magasan sütött az égen. A szél lágyan cirógatta a fák leveleit, melyek smaragdos szinükkel varázslatossá tették a tájat. Gyönyörű tavaszi nap volt ez, s ezt érezte mindenki. Megtörtént az, amire már mindeki oly régen vágyott: Naraku végleg meghalt, s vele az összes gond….Majdnem az összes…..egy dolog azonban még nyugtalanította a kis csapatot: a shikono tama még mindig nem volt teljes. 3 szilánk még hiányzott: az egyik Kohakut tartotta életben, másik kettő pedig  Kouga lábában  ékeskedett. Kagome és Inuyasha egy árnyékkal borított területen pihentek, és minden apró neszt elnyomott a mellettük lezúduló vízesés. Egyedül voltak. Sango Kohaku-hoz ment beszélgetni, Mirokt pedig egy közeli faluba hívták, hogy áldja meg a falut. Shippopedig felkereste apja sírját. Volt azonban mindegyiküknek egy egy közös célja: végre édes-kettesben maradjon a látszólag, egymást ki nem állható pár.

Inuyasha az egyik fa lombjai közé vetette be magát, míg Kagome ugyanahhoz a fához dőlve kémlelte a kristálytiszat vizet. Hirtelen felcsillogott Kagome szeme:

-          Inuyasha! Van egy ötletem! -mondta furcsa mosollyal a lány.

-          Ááááá! Mér’ nem hagysz pihenni? A Narakuval való küzdelmet még mindig nem hevertem ki!

-           Hidd el, ez jót fog tenni^^ Mi lenne  ha úsznánk egyet?

-          Bolond vagy?! Én nem tudok úszni!

-          Osuwari! Tessék, most boldog vagy? Szerintem jobban jártál volna ha magadtól jössz le…Egyébként is nem mély a víz. Naaaaaaa, Inuyasha! Kéééérlek!!!!

-          Rendben van, te győztél.

-          Erre a szavadra vártam^^

Kagome ekkor lassan elkezdte levenni a ruháját. Először óvatosan kioldotta a szalagot és Inuyasha lábai elé dobta. Ezt követte a matrózblúz, majd a szoknya, a cipő és a zokni. Kagome ott áltt előtte egy szál fehérneműben. Nem hitt a szemének. Megdöbbent arca Kagoméra meredt.

-          Kagome? Minden rendben? Nem ütötted be a fejed?

Kagome lepisszegte, és csak mosolygott. Nem tudott haragudni Inuyashára.

-          Gyere! ^^ A lány besétált  a vizbe és eltűnt a vízesésben.

Inuyasha levette piros köpenyét , majd begyalogolt a vizbe. „Mindig meglep ez a szédült lány” Hangjában azonban nem volt  düh. Titkon, valahol a lelke mélyén mindig is erre vágyott.

-          Kagome!- kiáltotta Inuyasha mikor a vízeséshez ért.- Most már előjöhetsz!

Hirtelen, a hátamögött felbukkant Kagome és huncutul belelökte a fiút a a hideg vízbe. Miután sikerült ismét levegőhöz jutni, úgy néztt ki, mint egy ázott kiskutya. Szólni, szeretett volna, de Kagome csilingelő nevetése beléfolytotta a szót. Most vette csak észre mennyire fontos számára Ő. Minden elhomályosodott előtte: a múlt fájdalmai, a megvetések….még Kikyo emléke is csupán árnyék volt. Szemei előtt, s szívében ott ragyogott egy tisztalelkű lány, egy lány, aki mindig ott volt mellette jóban-rosszban, s fittyet hányva mások véleményének, Ő olyannak fogadta el, és szerette Inuyashát amilyen. Egy féldémonnak.

Inuyasha elmosolyodott. Kezdett tetszeni neki ez a játék.

-          Most én jövök! – mondta, és átsuhant arcán az első szívbőljövő mosoly.

Könnyedén felkapta a pihekönnyű Kagomét és mindketten nevettek. Ilyen boldogan telt el a délután, majd csuromvizesen kimentek a partra. Inuyasha ráteritette értékes köpenyét Kagomére, majd eltűnt, hogy tüzifát gyűjtsön. Pár perccel később már ropogott is a tűzifa, s a lángok vörösösre festették az eget. Kagome miután kitette száritani ruháit, érezte, hogy libabőrös lesz.

-          Kissé lehűlt a levegő- vacogta Kagome.

-          Fázol? –kérdezte Inuyasha.

-          Nem- ám ez a nem egyértelműen nem úgy jött ki, ahogy szerette volna. A vak is láthatta, hogy fázik. Kagome kicsit elpirult.

-          Gyere ide. Majd én felmelegitelek.

-          De….

-          Semmi de. Csak nem hagyom hogy megbetegedj!? Itt az orrom előtt?

Inuyasha gyengéden magához ölelte Kagomét. A lány ismét libabőrös lett, most azonban már nem a hidegtől. Érezte….érezte Inuyasha minden mozdulatát, levegővételét, azt, ahogy a mellkasa fel-alá mozgott, érezte Inuyasha selymes haját, ahogy a vállaira omlik. Mindketten némán ültek, csak a tűz pattogását lehetett hallani. Mindketten tudták, hogy valamit kéne mondaniuk egymásnak, de nem jött ki a szájukon. Végül Inuyasha megszólalt:

-          Kagome….én…..- kereste a megfelelő szavakat- …én nagyon boldog vagyok, és ezt csak neked köszönhetem!!

-          Komolyan? –Kagome hangja kissé fátyolos volt- nem kell hazudnod, tudod. Nem szeretem.

-          Ezzel most mire célzol? – kérdezte kissé ingerülten.

-          Tudod te azt..

Inuyasha végigtekintett a lány szomorú arcán. Nem akarta, hogy szomorúnak lássa. Nem tudta most mit csináljon, hogy fogalmazza meg hogy Szereti??

-          Kagome!...- Inuyasha hangja hihetetlenül lehalkult, majd közelebbhajolt hozzá, és a fülébe súgta: Szeretlek! Azt szeretném, ha soha nem hagynál el! Szülségem van rád!

-           Te hazug!!!!...-Kagome el akart szakadni Inuyashától, aki még mindig lágyan nézett rá- Hagyj békén!

Inuyasha elkapta, majd hirtelen megcsókolta. Kagome először megdöbbenve tapasztalta a fiú viselkedését, de egy másodperccel később megnyugodva élvezték a csókot. Ez volt a jel, amire várt. Ebből a csókból tudta, hogy Inuyasha tényleg szereti őt.

-          Sajnálom hogy….-de nem tudta befejezni a mondatot.-

Inuyasha még szorosabban magához ölelte őt, és megsimogatta.:

-          Nem számít hányszor…, ha kell ezerszer elmondom, hogy szeretlek!

Ahogy egymásra néztek, ahogy fénylett a szemük…kétségtelenül szerelem volt ez:

a szerelem magja, mely  réges-régen el volt vetve, s mintha csak a tavaszi megújulásra várt volna. Ott régen, az ezeréves fa alatt, ha tudtukon kívül is, örökre szóló mély kötelék szövődött, mely most bontakozott ki csak igazán.

A meghitt pillanatot csak a kezdődő vihar zöreje törte meg.

     - Gyere Kagome! Keressünk egy védett helyet! Ha jól emlékszem a közelben van egy barlang, ott meghúzhatjuk magunkat éjszakára.

Inuyashának igaza volt. Kis idő múlva meg is találták, ám ekkor már tombolt a vihar. Gyorsan bementek, és miután meggyőződtek, hogy lakatlan a helység letelepedtek.

-          Jobb lenne ha elmennénk aludni, ebben az ítéletidőben úgysem lehet semmit csinálni. Előveszem a hálózsákot – mondta Kagome, ám ekkor Inuyasha megfogta a kezét, és ránézett.

-          Ne, még ne.

A fiú lassan közeledett a lány karjához, majd a vállához érve elkezdte lecsúsztatni a melltartó pántját. Kagome nem tiltakozott. Odabújt Inuyashához és most rajta volt a sor. Benyúlt az inge alá, végigcsúsztatta kezét Inuyasha erős mellkasán, s nem sokkal később mindketten a hálózsákon feküdtek. A két test lassan összefonódott, eggyé váltak. Odakint már lágy eső mosta a földeket, de ezt a pár észre sem vette. Megállt az idő és úgy érezték: az övék a világ. Szenvedély izzott a levegőben, s testüket elöntötte a forróság. Inuyasha gyengéden végigsimította Kagome selymes bőrét és csókokkal borította mindenütt.

       -    Szeretlek!- suttogta Kagome.

       -    Én is – zilálta Inuyasha.

…………………………………………………………………………………………………..

A két szerelmes mélyen aludt. Odakint csak a vízcseppek emlékeztettek a tegnapi viharra. A napsugarak azonban a barlangba is elértek, mely jelezte a fiataloknak, hogy reggel van.

        - Jó reggelt! – mondta mosolyogva Kagome.

        - Jobb nem is lehetne – majd egy cuppanós csókot nyomott kedvese homlokára.- Eléggé fáradtnak érzem magam, ami nem csoda. Jobban kifárasztottál, mint amikor Narakuval harcoltam!- nevetett Inuyasha.- Ráadásul éhes is vagyok.

        - Van a hátizsákomban egy kis csokoládé. Nem laktató éppenséggel, de biztos ízleni fog, és több energiád lesz^^

        - Csokoládé? Hmmmm. Még nem hallottam róla, de biztos finom!

Rövid idő alatt elmajszolták, majd pihentek egy keveset. Hirtelen Kagome felkapta a fejét.

-          Oh ne! Megbeszéltük Sangoékkal, hogy ma délelőtt találkozunk az útelágazánsál, ahol tegnap elváltunk! Biztos már várnak ránk!

-          Jajj, muszály? Nem maradhatnánk még egy kicsit? – panaszkodott Inuyasha.

Felvették ruhájukat, amik azóta megszáradtak majd elindultak. Sugárzott az arcuk, még akkor is amikor meglátták a kis csapatot.

-          Milyen volt a tegnapi nap? – kérdezte huncut vigyorral Miroku - történt valami hmmmm izgalmas?

Sango jól oldalba vágta.

-          Miroku biztos úgy érti, hogy nem kapott-e el benneteket az eső. Elég nagy vihar volt. Sikerült meghúzódnotok valahol?

Sangoban is ott bujkált a mosoly. Mindeki látta a pároson, hogy sínen van a kapcsolat.

-          Köszönjük a kérdést, nagyon jól telt az éjszaka….kellemesen.- mondta Kagome, majd hátulról átölelte Inuyashát.

-          Elég legyen a sok beszédből! –morogta Inuyasha- Mostmár induljunk Még ki kell vernem Kouga-ból azt a két szilánkot.

A csapat tehát ismét együtt volt, újabb kalandokra készen.

Inuyasha és Kagome, Sango- és Miroku-tól kissé lemaradva élvezte a napsütést, s elkezdődött számukra egy új, jobb élet.

The End