Seyako lassacskán eljutott arra a folyósóra, amely szobájához vezetett, majd könnyed, ingó léptekkel elérte a megfelelő ajtót is. Elhúzta, belépett majd sóhajtva az első ülőhelyre rogyott. Feje tiszta maradt, csupán nem volt egészen testének ura. - Édes kami! Azt hiszem nem kellett, volna ennyit inni. Pedig észre sem vettem. Nem is emlékezett rá mennyit üldögélt, mikor végre mozgásra szánta el magát. Felállt, még jobban széthúzta kimonójának nyakát, majd a szoba tükrös asztala előtti cseréptálhoz lépett, belemártotta kezeit, és jó adag vizet fröcskölt arcára és mellkasára. Vigyorogva nézett fel, bele a tükörbe, ahol egy szintén vigyorgó, pirosló orcájú, fénylő szemű nő nézett vissza rá. Valamiért elégedetnek érezte magát a látvánnyal kapcsolatban, sőt egyenesen szépnek látta saját tükörképét. Vontatottan és megfontoltan átbaktatott a szobán, és kilépett a folyósóra. Behúzta maga mögött az ajtót, mélyet lélegzett és a távoli hegyekre emelte tekintetét. Gyönyörű volt minden, és ő mindent még gyönyörűbbnek látott. Karjait összefonta, miközben kicsit megsimogatta saját magát, érezvén vállain a puha selyem anyagot. Hírtelen magányosnak érezte magát, ismeretlen vágy fogant meg gondolataiban. Vágy egy gyöngéd, érzékeket borzoló ölelésre. Sóhajtva lehunyta szokásosnál is jobban fénylő szemeit, hosszú percek múlva is csak azért nézett fel, mert távolról mozgást érzékelt. Ahogy felpillantott látta a tovasétáló Yokosenót, majd megpillantotta Sesshoumarut is amint lefelé indul a dombon, melyre a ház épült. Pillantásai követték a férfit egészen addig a pontig, ahol a fű hírtelen elnyelte szemei elől. A nő csak akkor kapott észbe, mikor már lelépett a megemelt gangról, és elindult az imbolygó, tengerszerű, magas szálak között. Hagyta hogy a szél bele fodorjon összefogott hajába, bebújjon könnyű ruhája alá, és lehűtse hevült testét. Megborzongott, és az előbbi vágy mely csak egy szerető, becéző ölelést kívánt tovább erősödött, nagyobb lépcsőt ugorva fel testi kívánalmainak skáláján. Hírtelen állt, meg ahogy megpillantott a neki háttal felülő férfit. A szél számára kedvezet, a démon felől fújt, az ő illatát pedig más irányba szállítva tovább rejtve maradhatott. Kicsit várt, nem is tudván mit akar, némán figyelve az előtte pár méternyire ülő alakot. A démon felhúzott térdeire támasztotta kezeit, háta furcsa mód most görnyedt volt, ezüst haját sodorta a szél. Mesebéli jelenségnek tetszett az alkonyati fényjátékban, mesebélinek és gyönyörűnek. Seya elindult, gyorsan tette meg azt a csekély pár métert, hangtalanul lerogyott a férfi mögött térdeire, majd nem is tudván mitől vezérelve kezei a szellem vállaira csúsztak. Maga is meglepődött, amikor ujjai ösztönösen masszírozó mozdulatot tettek, aztán már csak kissé meglepetten pislogott a csuklóját rabul ejtő kézre. Sesshoumarut váratlanul érte a bizsergető, édes-kellemes érintés, szinte tudat alatt fordult hátra és kapta el „támadója” kezét. Aztán ahogy felnézett a ragyogó, igéző kék szemekbe úgy érezte kezeiből minden erő elszáll. Lassan elengedte a lány csuklóját, és ismét előre fordult, meg nem állva egy hangos, mély sóhajtást. A nő kezei újra a férfi vállain pihentek, majd Seyako elmosolyodott és folytatta a masszőrködést. Ujjai szakszerűen és tudatosan nyomták és gyúrták végig a youkai vállait és nyakát, mire az immár kiegyenesedett háttal ült előtte. A kezdeti görcsös feszesség a fürge ujjak hatására hamarosan feloldódott, a taiyoukai testét valami rég nem érzett nyugalom, még is pezsgő nyugalom öntötte el. A lány percek múlva sem hagyta abba, mire a férfi megszólalt: - Hol tanultad? – kérdezte szokatlan érzelem dús hangszínen a démon. - Otthon, Északon. Még egészen fiatalon. - Jól csinálod. – ahogy Sesshoumaru kimondta ezt a könnyed bókot a lány kezei megálltak, majd érezte, ahogy mellé csúszik a fűben. Ültek egymás mellett, az egyre csillagosodó eget fürkészve, mígnem a lány lassan feltekintett a mellette ülő alak arcára. A démon megérezvén, hogy figyelik rá nézett, majd rosszallóan elhúzta a szemeit. - Mi baj? – mosolygott rá a nő. - Yokoseno. Megérdemelné, hogy megöljem… - dohogta a szellem maga elé. - Azt a perverz öreg youkait? Nem a szívem csücske de rettentő jó a szakéja! - Pont ezért. Nézz magadra. – vetette oda keserűen az inuyoukai. Seyako értetlen pislogások közepette lenézett magára, de kissé meglazított ruházatán kívül semmi különöset sem látott, mire újra felnézett a férfira, de előtte még kisimította kimonója ráncait. Sesshoumaru némán, bántó kifejezéssel figyelte a csodálatos fényben játszó, megbabonázó szemeket, az elbűvölő, kis értetlen mosolyt a nő szája körül, a kipirosodott felhevült arcbőrt. Mind ez attól a drága szakétól. - Ugyan már. Ez nem te vagy! Édesen mosolyogsz, igazgatod a ruhádat… - a youkai szinte gyűlölettel ejtette szavait – És az elmúlt napok eseményei után itt velem… - nem fejezte be a lány közelebb hajolt hozzá és közbe vágott. - Hogy kéne viselkednem? Hogy kéne viselkednem az elmúlt napok után? Talán baj, ha egyszer nekem nem kard, hanem porcelán van a kezembe, talán baj, ha kibújok a poros koszos utazó ruhámból és olyat veszek fel, amiben minden normális nő járkál? Olyan nagy baj, ha egyszer végre szeretném annak érezni magam, ami elsősorban vagyok? - Te részeg vagy. – sóhajtott nagyot Sesshoumaru, elfordítva fejét – Nem beszélnél így józanul. - Azt mondod, nem vagyok józan? – a lány ülőpózt változtatott, hogy meg tudja keresni a szellem tekintetét, miközben legédesebb mosolyát rávillantotta – Úgy gondolod csak az ital, beszél belőlem, hogy ennyitől elvesztek mindent önmagamból? Mert ha igen akkor tévedsz! – szemei tükröződtek a férfi arany tekintetében, ahogy még közelebb hajolt hozzá – Nagyon jól tudom, mit teszek, csupán most van bátorságom megtenni… A nő szavai elhalkultak, hangja lágy volt, különösen dallamos. A kis halvány mosoly ott maradt ajkai körül, szemei érdeklődve, részeges tündökléssel villantak meg. A férfi pár pillanatig nézte a szép metszésű arcot, majd szavakra nyitotta száját: - Seya te ittál Yokoseno szakéjából. Nem tudom mit tett veled - a lány halkan kuncogott egyet – de te most úgy néz ki az ital hatása alatt vagy és… - Csss! – vágott közbe a nő, mutató ujját a férfi ajkaira téve, ezzel elnémítva őt. Néma, vágyakozó pillanatokig néztek egymásra, majd Seyako közelebb hajolt, ujját lecsúsztatta a férfi arcára, és határozott lágy kis csókot lehelt a démon ajkaira. Sesshoumaru mozdulni sem bírt, vagy talán nem is akart, csupán lenézett az előtte térdelő lányra, figyelte, ahogy óvatosan elhúzódik tőle, elhúzódik de, csupán csak annyira hogy feltudjon pillanatani a sárga értetlenkedő szemekbe, majd ujjai még lejjebb csusszannak a démon vállára, miközben ismét megcsókolja őt. Óvatosan hajolt közelebb, puha, édes ajaki újfent a férfi szájára illesztette, kisé erősebb, határozottabb csókot adva neki. De most nem húzódott el olyan gyorsan még egy lágy keresgélő érintést megengedett magának, s csak utána próbált távolodni. Érezték egymás forró leheletét, némán néztek a másik szemeiben, miközben lélegzetük akaratlanul felgyorsult, majd halk, zihálássá erősödött. A pillanat nem akart megtörni, Seya erőtlenül másik kezét is felemelte, végigsimítva a férfi arcát, egy pillanatra félre tekintett, majd ismét a gyönyörű borostyán szemeket kereste. Ujjai remegtek, derekán megérezte a finom selyemruhán felfutó kezet, amint ruhájába kapaszkodik, elszánva magát arra, hogy a következő pillanatban magához rántja a nőt. Erre nem került sor. Seyako elmosolyodott, mélyen beszívta az estéli levegőt, majd szemeit lehunyva ismét megcsókolta a démont, ám most már másképp. Karjai felfutottak a férfi vállára, félig nyitott ajkaival ismét fokságba ejtette Sesshoumaru ajkait, azzal könnyedén áttolta nyelvét a szellem szájába, megízlelve, bebarangolva azt. A taiyoukai ugyan abban a pillanatban kapott a nő után, magához rántotta, és ugyanolyan gyengéd, mégis dúló szenvedélyes módon viszonozta a borzongató, vágyakozó csókot. Nem is tudták mit tesznek, egyre vadabbul, egyre tüzesebben ölelték a másikat, miközben a nő teljesen a démonhoz bújt. Kapkodva vették a levegőt, nem akartak egy fél pillanatra sem elválni. A szellem keze a lány tarkóján volt már, nem engedve, hogy eltávolodjon tőle, de úgy nézett ki ez meg sem fordult a nő fejében. Elfektette a lányt a magas fűben, a következő pillanatban már fölötte volt és félig széthúzva a kimonót, és az alatta lévő alsóruhák egy részét, a lány nyakába temette arcát, miközben végigcsókolt rajta minden aprócska helyet, elindulva a hófehér törékeny vállak felé, majd le a lány szegycsontjának irányában. Fel sem fogta mit tesz, egyszerűen engedelmeskedett a benne élő ösztönnek, melyet oly sokáig elnyomott, és most az a szaké mámorában még is beteljesülni látszott. Seya megborzongott, ahogy ajkait elhagyták a mámorító csókok, a férfi elhúzta felsőruháját és mélyen a nyakába csókolt. Fojtott lihegéssel feszítette meg hátát, a kavargó kéjes érzés elöntötte testét, lábait kiszabadította a szellem lábai alól, majd behajlítva felhúzta, lábfejével végig simítva a szellem lábait. Kezei vakon tévelyedtek be a démon felsője alá, meglazították a kimonót, majd remegve, vágyakozva végigsimították az erős, izmos vállakat és hátat. Azóta vágyott erre az érintésre amióta először megpillantotta a démont felsőruha nélkül. Ahogy a csókok mind mélyebbre kúsztak széthúzott ruhái között, ujjai az ezüst hajtengerbe merültek, vadul magához ölelve a rajta fekvő férfit. Sesshoumaru hírtelen, döbbenten nézett fel. Nem azt a lányt tartotta karjaiban, akire annyira vágyott már hosszú hónapok óta. Illetve nem úgy kapta meg ahogy az méltányos lett volna, fejében szinte ordított egy hang, őrülten és kétségbeesetten azt kiabálva: Nem teheted meg, nem áll jogodban így, mikor nem is teljesen önmaga! Ez majdhogynem egyenlő azzal mintha akarata ellenére tennéd a magadévá! Fejezd be! Seya felnyitotta lehunyt szemeit, a fölötte tornyosuló alakra tekintett, szinte fájó, értetlen pillantással. Tekintetéből eltűnt a tompa vad fény, valamiféle üresség maradt csak utána. - Sesshoumaru… - suttogta, miközben érezte a youkai eltávolodik tőle. A szellem szinte csalódottan, majdhogynem keserűen nézett rá, majd lassan lemászott róla és felült a fűben. Hosszú rettegett csend maradt a fuvallat járta domboldalon, míg nem a lány is felült. Mindene remegett, alig tudta összehúzni magán ruháját, miközben sűrűn nyelte előbuggyanni készülő könnyeit. Ahogy a Hold lassan felkelt a hegyeken túl, a szellem lassan visszafordult a lány felé. Eddig oly gyönyörű, szabályos arca fáradt dühöt, szomorúságot sugallt. Jéghideg szemei most gondterhelten, fájón néztek a mellette lassan feltérdelő nőre. Nem bírta végig nézni, ahogy az első gyémántként megvillanó könnycseppek legördülnek Seyako arcán, megragadta a lány ruháját a vállainál majd vadul magához rántotta. A nőből sóhaj szakadt ki ahogy a démon mellkasának ütközött, de a következő pillanatban már lágy, nyugtató ölelés takarta be testét. A férfi egyik kezét, a fején érezte, másikat szorosan a hátán, mint egy megbilincselve, megtiltva neki a mozgást. Seya kezei ökölbe szorultak, megmarkolt a díszes barna selyemanyagot. - Hogy tehettem! Undorító vagyok, rosszabb az utolsó Kyotói szajhánál… Kérlek! – hangja elakadta, ahogy torkából zokogás akart előtörni – Kérlek, engedj el, én… én csak… én csak egy mocskos gyenge halandó vagyok aki… - Maradj csendben. – szólt rá a férfi, miközben szorosan átöltet Seyát, majd lenyúlva térdei alá vele együtt felemelkedett – Ha valaki itt hibás valamiért… az én vagyok… Éles fény villant, az éjszakai körvonalak elmosódtak, majd hírtelen egy szoba ajtajának alakját vették fel. A nagyszellem elhúzta a sojit, belépett, el sem engedve a lányt a futonig sétált, ott elhúzta a moszkitóhálót, majd lefektette a nőt. Aztán visszament behúzni a tolóajtót, de sokáig nem fordult ismét az ágy felé. - Sesshoumaru. Gomen! Gomen nasai! Nem tudom mi történt velem… - a lány hangja józanul és sírástól mentesen töltötte be a szobát, majd halk motozás után felállt – Én nem tudom mi volt ez az egész. Egyik pillanatban csak azt éreztem… - megakadt miközben megállt a férfi mögött – azt éreztem, hogy… - szégyenkezve lesütötte szemeit – azt éreztem, hogy te vagy az egyetlen férfi, akit akarok… A másik pillanatban pedig csak a rémület és a keserűség maradt. Attól, amit tettem. Ha most gyűlölsz, és úgy tartod jónak – ismét megakadt, és csak gyengécske hangon tudta folytatni – akkor ölj meg! Nem fogok tiltakozni, a halál nekem csak megváltás lenne! Sesshoumaru megfordult, akkora megdöbbenéssel arcán, amilyent eddig még senki sem látott. Pár pillanatig is eltartott, amíg összeszedte vonásait, majd lenyugtatta a mai napon már túlfeszített idegeit s elindult a lány felé. Előtte megállt, kutatón ránézett, majd egy szó nélkül ismét ölbe kapta, és immáron vele együtt eldőlt az ágyon. Kényelmesen félig ülő, félig fekvő pózban, karjaiban tartva a csodálkozó Seyakot, majd érezte, ahogy a nő lassan megnyugszik, izmai ellazulnak, és vállára hajtja a fejét. - Majd holnap reggel, tiszta fejjel beszélünk… erről, és mindről. Ami pedig a halálodat illeti megígértem Ayának a válaszlevélben, hogy egyben visszaviszlek hozzá, és ha egyszer talán én végeznék veled… - elhallgatott, miközben könnyedén elhúzta a száját – …az könnyen megtörténhet, de biztosítalak, teljesen más szituáció lesz… - Látod, én megmondtam. A múlt éjjel a barlangban! Van mit tanulnom tőled. – szólalt meg pár perc elteleltével a lány - És más, vagy mint amilyennek mutatod magad. És… Sesshoumaru, örülök, hogy veled utazhatok. – félig megfordult hogy a démonra tudjon nézni, minek következményében ő feküdt most rá a férfire – Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy megszerezd azt a kardot! – érezte ahogy a youkai végigsimítja erre a hátát – És ha ugyan mindez Yokoseno és a szaké miatt történt… hát akkor is örülök hogy így alakult. Sesshoumaru megemelte egy kicsit a fejét, hogy jobban láthassa a lány arcát, meglepve ezektől a szavaktól, abban reménykedve, hogy igazi értelmüket le tudja onnan olvasni. Közben a lány picit feljebb mászott elmosolyodott, és folytatta: - Amióta először megcsókoltalak azon az éjjelen, amikor betörtek a palotádba… tudtam, hogy ez újra meg fog történni! De így legalább már nem kell félnem attól, hogy mikor… Túl vagyok rajta! És annak is örülök, hogy mindent a szakéra foghatok – itt elmosolyodott majd még közelebb hajolt – Oyasumi nasai Sesshoumaru! – suttogta, miközben újra szájon csókolta a férfit, aznap már utoljára. Aztán lehajtotta a fejét, lehunyta szemeit, és lassan álomba merült, miközben távolról érezte a hátát, simogató kezeket. Folytatás következ