Sesshoumaru a szélnél is sebesebben közeledett, de mintha a percek lelassultak volna, de a távolság nem akart fogyni. Szemei elsőnek azt az eseménysort pillantották meg távolról, messziről még is élesen, ahogy a mezítelen lány ruhái felé akar futni, ám egy ember hátulról elkapja. Magához öleli, majd lassan beleszagol a lány hajába. Ilyen távolságból is tisztán látta a férfi arcán ülő kaján élvezetet. Féktelen harag lett úrrá egész testén, ahogy a lány könyörgő, hívó kiáltása megütötte füleit. Hát, még amikor a támadó félre húzta a lány haját, és belecsókolt annak gyönyörű nyakába. Aztán egy másik férfi is belépett a képbe, félig eltakarva izzó szemei elől a vergődő nőt, majd sejthetően végig simítja a lány kínlódó testét. A táj ekkor elmosódott két oldalt, a démon elvesztette egy pillanatra hatalmát mérhetetlen ereje felett, és izzó alaktalan testként röppent ki a fák és bokrok takarásából. Kívül állók csak a fák közül érkező szelet érezhették, majd emberi szem által követhetetlen gyorsasággal robbant ki valami határtalan erőt sugalló jelenség a fák közül. Fehér alakja körül mintha csak a levegő kapott volna lángra. Sesshoumaru egyenesen a támadók és áldozata közé röppent, ott éles villanással kísérve hírtelen öltött alakot. Tekintélyt sugárzó férfi test vált a kis gömbből, lobogó ezüst hajjal, erős vérttel, vörösen izzó szemekkel melyekből a gyilkolás vágya csillogott. Elsődleges célja úgy nézett ki az volt, hogy eltakarja a remegő lányt minden feléje forduló kíváncsi szemtől. Az átváltozás nem sikerült tökéletesen, ezzel egyedül a rettegve kuporgó Seyako volt tisztába, és döbbenten tekintett fel az érkezőre, hogy kék szemiben lobogva tükröződjön a féktelen vörös aura. Tisztában volt vele, hogy amit lát nem normális jelenség egy ilyen erős youkainál. Sesshoumarunak nem sikerült elsőre tökéletesen felvenni emberszerű alakját. Ugyan a gömb testet formált, ám körülötte vörösen égő yaki lobogott. Az elemi szél megemelte az alak hosszú ezüst haját. A démon arca kissé torzult volt, a szabályos méregcsíkok eldeformálódtak, fogai agyarakká fejlődtek szemei pirosan, égtek, miközben úgy nézett ki hamarosan átalakul. Karmos kezei ökölbe szorulva remegtek a visszafojtott indulattól. Ahogy vérvörös szemeinek zöld írisze a banditákra szegeződött azoknak bennakadt a lélegzetük. A rettegő emberi arcok, rémült sikolyt formáltak, ahogy a velük szemközt álló szellemet figyelték. Tagjaikba halálos bénulás költözött, képtelenek voltak védekezni vagy megmozdulni. A tüzelő szemek lehunyódtak, a yaki örvény hírtelen szűnt meg. Ezzel talán egy másodpercig elhitetve az emberekkel, hogy mégsem jött el a vég, ám ahogy a jéghideg arany tekintet rájuk szegeződött tudták, tévednek. A démon felemelte jobbját, melyen karmai zöld fénybe kezdtek úszni, megvilágítva immár sötétbe burkolózó arcát. Nem kipattant, szinte kirobbant az energia ostor karjából. Seyako nem nézte végig az őrjöngő pusztítást, fejét visszahajtotta és reszketve kuporgott a vízben, akár őszi falevél melyet a szél kénye sodort a tóra. Mikor az utolsó halálsikoly és az utolsó hang is elszállt csak akkor nézett fel, nem bírván a beállt hosszú néma csendet. A szellem lassan fordult felé, mintha tartana a látványtól. Seya mélykék szemeiben leírhatatlan üresség és fájdalom csillogott, ahogy tekintete találkozott a démon arany szemivel. Egy végtelen másodpercekig csak nézték egymást, aztán a férfi tett egy tétova lépést előre. A nő újra összerándult, ahogy megérezte az akaratlanul testén tovasikló pillantást, de arcáról nem lehetett leolvasni gondolatait. Csak remegve, dideregve ölelte át saját fedetlen alakját, maga alá húzott sarkain ülve. A holdtalan éjszakában szőke haja és hófehér bőre szinte világított a milliónyi csillag fényében. Körülöttük semmi nem mozdult. Sesshoumaru újra elindult és csak közvetlen a kuporgó alak előtt állt meg. Szemeiben furcsa, még sem bántó fénnyel tekintett le a lányra, s közben próbálta annak csak az arcát figyelni. Seya először megrémült, fekete szembogarának hírtelen tágulása mutatta ezt, aztán ahogy megpillantotta a borostyán szempárban játszó szokatlan kis fényeket valahogyan megnyugodott. Nem ugyan azt a vad, sokatmondó pillantást látta, melyet a banditáktól kapott. Tétován figyelte a jelenséget. A démon lassan elfordította tekintetét, de egy pillanatra úgy látszott, hogy eddig feszült vonásai megnyugodtak. Lágy szellő futott végig a parányi réten, felemelve a nő haját, mire Seyako még jobban összehúzta magát, habár tisztában volt vele hogy alig tud valamit eltakarni bájaiból. A szellő a férfi szálai közé is bekúszott, ő mélyet lélegezett belőle, majd sokára halk sóhaj formájában engedte ki. De ekkora már nyugodt volt, tudta a lánynak nem esett az ijedségen kívül semmi bántódása, nem késett el. A sóhajra elkerekedtek a nő szemei, aztán pirulva maga elé tekintett. „Aggódott értem.” A férfi meglepetten nézett a rózsaszínre váltó orcát, aztán megdöbbeni sem volt ideje. Seya összeszedve minden megmaradt erejét, legyőzve az elméjében kavargó emlékképeket, felállt. Nem is felállt, inkább felugrott. Kék szemei csordultig telve hálával, és zavarodottsággal szegeződtek az előtte álló alakra, szája mintha egy pillanatra, mosolyra húzódott volna, ahogy megpillantotta a csodálkozást a démon arcán, ahogy az elkerekedett szemeket észrevette. Párat előre lépett majd minden szó nélkül a szellem karjaiba omlott. Kezeit erőtlenül főzte Sesshoumaru nyakába, fejét lehajtott és szemeit szorosan összezárta hogy ne kelljen látni semmit. Teste a hideg páncélhoz préselődött, szempillái ettől még erősebben összefonódtak. Hagyta, hogy a talaj kicsússzon lábai alól. Még is úgy érezte mindennél nagyobb biztonságban van. Sesshoumaru az első megdöbbenés után óvatosan de erősen magához ölelte. Arra számított, hogy Seyako újfent felpofozza, vagy legalább valami dühkitörést elvárt volna, ehelyett minden gyengeségét kimutatva borul a nyakába. Minden esetre nagyon is kellemesnek érezte a lány ölelését, hiába is próbálta nem mutatni. Seya újfent visszarogyott a sekély vízbe, ő pedig nem tiltakozott. Óvatosan beletérdelt a tavacskába, miközben hagyta, hogy a nő még mindig átölelje. Ahogy lenézett a lány csupasz kecses hátára ismét azt a megfoghatatlan de jól ismert érzés kerítette a hatalmába, ami oly gyakran kereste fel a lány társaságában. Sesshoumaru inkább elfordította tekintetét, és hogy kísértés se maradjon, úgy ölelte át a nőt, hogy haorijának bő ujjával saját szemei elől fedje el annak testét. Elméjéből ki akart zárni minden ilyen gondolatot. Hosszú percekig voltak így, a férfi a távolba meredt. Seya lassan mozdult meg, fejét felemelte majd halk, rekedt hangon megszólalt: - Arigatou… Ha te nem jössz… akkor engem… - eddig sem sírt, de most mintha hangja ezért akadt volna meg. - Ha már te vagy olyan ostoba hogy ilyen helyzetbe keveredsz, akkor én nem tehetek mást, mint hogy jövök… - a válasz nem volt túl kedves, de e szavak mögött mintha más értelem bujkált volna. Seya óvatosan lazított az ölelésen, majd felnézett a férfi arcára. Képtelen volt érzéseket leolvasni róla, sokáig csak nézte a démon gyönyörű szemeit. Aztán ezek a szemek egyszer csak élesen, szinte fájdalmasan élesen megvillantak. A lány arra kapta a fejét, de közben megérezte, hogy a szellem egyik karja elválik a hátától, majd felbukkan baloldalt látóterében. Sesshoumaru felemelt jobbjával kihúzta a lány kusza tincseit annak nyakából. Seyako oda kapott, ahol kissé zsibbadó, de elenyésző fájdalmat érzett. Szavak nélkül is tudta mit vett észre a démon. A hófehér nyakon, kis vörös lassan lilásra váltó nyom látszott. Annak a nyoma mikor az egyik bandita a nő nyakába csókolt. Seya fájdalmasan hunyta le szemeit, miközben saját ujjai eltakarták a foltot. Rettentően szégyellte magát, és megalázottnak is tartotta, a történt események miatt. Csak arra nyíltak fel ismét pillái, mikor megérezte hogy egy másik, kellemesen meleg kéz az övéhez ér. Szomorúan tekintett saját vállához, majd nézett a démonra. Sesshoumaru finoman de ellenkezést nem tűrve emelte le a lány ujjait a szörnyű emléknyomról, miközben haorijának drága anyagával végigtörölte a lány nyakát, mintha csak le akarná törölni az aprócska véraláfutást is. A nő, félénken nézte minden mozdulatát, míg nem újra egymásra meredtek. Nem szólt egyikük sem semmit, mégis mintha a másik gondolatiban olvastak volna. A lány nem bírta tovább lehunyta kék szemeit, átadva magát az ezüstvillanásnak, majd már mindent értett. Az értelem különösen lágy fényt adott tekintetének, majd hogy nem vizesen csillogtak szemei. A démon félre értette, elvette kezét a nőéről. Egyáltalán nem értette mért kapott Seya a távolodó kéz után, belezavarodott a lányba. Nem tudta mit érez; félelmet, bűntudatot, vagy talán valami mást? Újból összefonódott tekintetük, és minden előröl kezdődött. Úgy tűnt az idő örökös folyamata megáll, hírtelen történt, ahogy észhez tértek már majdnem összeért az orruk. A férfi fejében annak az éjszakának az emlékei pörögtek, amikor a ninják bejutottak a Nyugati palota falain belülre. Még egyszer érezni akarta a lány puha, halványrózsaszín ajkait. Ahogy a Seyára nézett biztos volt benne hogy ő sem érez másképp. Talán már el is felejtette, hogy teljesen ruha nélkül van, egyik keze ölében pihent, míg a másikkal a démon kezét fogta. A szellem gyorsan visszakapta kóbor tekintetét. Hűvösség ide, visszafogottság oda, azért mégis csak férfi volt ő is. Megrebbentek szemei, ahogy meghallotta a nő lágy csilingelő hangját, ahogy szinte szájába leheli a szavakat. - Ugye, te… te ezek után… nem történt semmi… ne hogy azt hidd…én nem… - szavai esdeklő mentegetőzések voltak. Sesshoumaru fénylő szemei összehúzódtak, majd fejét oldalra biccentve a lány felé hajolt. Tudta hogy nem teheti meg. Tudta hogy nem lehet, hiszen épp most tart jövendőbeli asszonyához. De ez az érzés erősebb volt benne. Egy olyan érzés, amelyet eddig még egy nő iránt sem érzett. Valami különös, megmagyarázhatatlan. Egy olyan vonzalom, melyet nem ő irányított, érzékei választották ki ezt a lányt, és ő csak tette, amit ösztönei parancsoltak. Seyako megrémült, hírtelen szíve őrülten kezdett dobogni. Testét különös forróság öntötte el, mintha csak a kellemes nyáresti levegő perzselte volna minden porcikáját. Tudta mit akar a férfi, hogy ne tudhatta volna, szinte fejében leltek vízhangra a gondolatai. „Nem tehetem. Nem lehet. Hiszen éppen Ayához megyek. De…” – a nő rémülten hajolt kiséé hátrébb, hogy legalább a pillanatot késleltesse. Közben saját akaratára koncentrált: „Nem lehet! Nem tehetem meg ezt újra! Képtelen lennék újra azt a lelkiismeret furdalást elviselni! Nekem nem adatik meg ez az érzés, különben elveszek! Akármi is történt Nyugaton, akár mit is tervez velem az Észak, én még oda tartozok… Még…” – tudta mit kellene tennie, de még ellenkezésre sem futotta erejéből. Sesshoumaru még egy utolsó pillantást akart vetni a lányra, ám annak kétségbe esett arcát látva képtelen volt megtenni. Teste már lendületesen elindult a nő ajaki felé, mikor is ő ha alig észrevehetően de elfordította az arcát. Most már nem állhatott meg. Seya lélegzete bent akadt, ahogy megérezte nyakán a démon ajkait. Lány csókot kapott, pontosan arra helyre ahol kicsiny emlékfoltja éktelenkedett. Ám ez a csók teljesen más volt, mint amilyenben pár perccel előbb volt rész. Ez a csók bizsergette minden idegszálát, borsóztatta bőrét, és szenvtelen tiltott érzelmekkel ajándékozta meg egész lényét. Háta megfeszült, és ölében pihenő karja a férfi arcához emelkedett, majd lecsúszott annak vállához. Ujjai végigsimították a szellem bőrét, szinte esdekelve a következő érintésért. Ahogy a puha ajkak hozzásimultak bőréhez, majd újra elváltak tőle akaratlan halkan felsóhajtott, hagyta, hogy kiszáradt szája résnyire nyitódjon. Rettentően élvezte a lágy érintést, szemei döbbenten kinyíltak, ahogy ez tudatosodott elméjében. Még is nem akarta hogy elmúljon ez az érzés, kívánat. Kívánt a folytatást. Képtelen volt ellenkezni, teste cserbenhagyta. Ahogy érezte a démon, újból eltávolodik tőle ismét lehunyta szemeit. Sesshoumaru némán nézte a lány összefonódott sötét szempilláit, a halványan piros arcot, a kinyílt puha ajkakat. Tudta mit akar tenni, de mindig is tudott uralkodni effajta érzései felett. Eddig csak e lány közelében tűnt el a jégálarc. Még is tudta nem tehet semmit, nem, mert ha valóban fontosnak tartja ezt a nőt, az ő érdekében nem tesz. És persze a sajátjában is. - Ha arra gondolsz, nem hiszem, hogy lenne miért szégyenkezned – szólalt meg pár pillanat múlva. Szinte látta, ahogy hangjától a lány cseppet megremeg – csak te és én tudunk erről. És az én szememben nem számít, hiszen semmi sem történt… Sesshoumaru felemelkedett, és még mielőtt a kísértés nagyobb lett volna egyből elfordult. Hakamatjából csöpögött a víz, miközben a partig sétált. - Ha akarsz, meg fürödhetsz, a ruháid, ha jól látom megvannak. – elindult az erdő felé – Nem megyek messze de, igyekezzél. - Hai. – Seyako még kábult volt. Úgy ült a tóban, ugyan abban a pózban, ahogy a férfi otthagyta nagy sokára mozdult csak meg újból. Lassan felkelt és visszament a tó mélyére. Alaposan és mindenhol ledörzsölte magát, mintha az emlékeket is le tudná így mosni. Mikor végzett visszament a partra, és még félig nedvesen visszabújt fehérneműibe. Így várta meg hogy haja is nagyjából megszáradjon, majd felöltözött. Mikorra mindennel végzett már sok eltelt az éjszakából. Félénken elindult abba az irányba amerre a démon eltűnt. Sesshoumaru szavához híven nem ment messze. Seyako alig érte el az első fákat, már megpillantotta a neki háttal álldogáló alakot. Megtorpant, majd ahogy a férfi elindult, úgy követte őt. Visszatértek táborhelyükhöz ahol már csak parázs és hamu maradt a tábortűzből. A szellem megállt a kis fényforrás előtt, bevárta a lányt. Seya puha léptekkel sétált mellé, majd tétován, keresgélve megfogta a férfi kezét. Sesshoumarun nem látszott semmilyen meglepetés, a parazsat bámulta rendületlenül. A lány ujjai remegve kúsztak be övéi közé, majd mikor ezzel végzett kis tenyere majdhogynem elvesztek a karmos ujjak között. Sokáig álltak így. A hosszú csendet a nő törte meg. - Arigatou gozay mas Sesshoumaru. – kezdte néha meg megingó hangon Seyako - Nem tudom, hogy valaha az életben meg tudom-e hálálni ezt mind neked; kétszer megmentetted az életem, most még a becsületemet is. Nem kapott választ. Csalódott sóhajjal húzta ki ujjait a szellem tenyeréből, ám az utolsó pillanatban megakadályozták benne. A démon ujjai az övéire fonódtak, még mielőtt eltávolodhatott volna. Erre meglepetten felkapta a fejét. - Nem tartozol se hálával, se köszönettel. Nem azért tettem. – azzal a nagyúr finoman ellépett mellőle, rá sem emelve tekintetét. A lány pár pillanatig nézett utána. Sesshoumaru elsétált megszokott fájáig, letelepedett annak tövéhez, és arra sem pillantva lehunyta szemeit. Seya még sokáig álldogált egyedül. Nem találta a helyét, nem tudta mit kéne tennie. Esze azt mondta, feküdjön le a tűz mellé és próbáljon meg aludni, ha tud. Különösen nagy hangsúllyal az utolsó szótagon. De szíve mást mondott, mint mindig. Hosszú percekig gondolkodott, míg nem kompromisszumot kötött a két féllel. Lassan elsétált a látszólag alvó szellemig, majd letelepedett mellé. Fejét hátra döntötte, és meglepő módon képes volt azonnal elaludni. Bizonyára kimerítették az elmúlt nap eseményei. Sesshoumaru pár perc múltán ránézett, de már csak akkor, amikor a lány lélegzéséből biztos volt benne, hogy mélyen alszik. Egy darabig nézte őt, mígnem Seya lejebb csúszott a fa tövébe, és összegömbölyödött. A nagy szellem kelletlenül elhúzta a száját, majd kicsit előredőlt és levette a prémpalástot válláról. Óvatosan a lányra terítette. Erre a nő szája köré angyali mosoly rajzolódott, miközben halkan álmában megszólalt: Arigatou Sesshoumaru-sama… A férfi egyik szemöldöke felemelkedett, majd sóhajtva visszadőlt az öles fatörzsnek, és éber álomra hunyta szemeit. Már közeledett a pirkadat. Folytatás következik…