6. fejezet: Tennyo a tükörben

 Sesshomaru arany, rebbenés nélküli szemeivel figyelte Kougát. A farkasfiú határozott arccal a démon mély pupillájába nézett, miközben kissé kihúzta magát, hogy nagyobbnak és erősebbnek tűnjön a nagyúr szemében, ám fehérlő fogai mögül a szavak inkább fenyegetően hangzottak, mint kérőnek:

-Segítened kell!

-Miért kéne?

Sesshomaru nem vette le félelmetesen higgadt szemeit a fiúról, ki szinte morgott idegességében, mert nem tetszett neki az a hideg fény a démon szemeiben, mi csendesen szikrázott.

-Kagura megölte a falkámat és most végzett egy számomra kedves lánnyal is. Nem történhet meg még egyszer, hisz, most máshogy is alakulhat.

-Egyszer mindenki meghal...-azzal elfordult és folytatta útját.

-Ne fordíts hátat!

-Miért ne?-állt meg Sesshomaru-Mi hasznom lenne abban, hogy feltámasztom?

-Mondjuk vissza kapod a kislányt.-mosolygott el Kouga.

Sesshomaru hideg tekintetét Rinre vetette. Vetette volna...A lány ugyanis már nem volt ott, és  mikor hátra pillantott a farkasfiú helyett is csak gomolygó, kavargó port látott meg. Sesshomaru szája nem mozdult meg, szokás szerint fagyott, lelketlen grimaszba torzult, szemei viszont kissé megrebbentek, higgadtan és kimérten, miknek mélyén mégis féktelen harag burjánzott.

-Bántani akarsz?-kérdezte Rin a fiútól.

-Nem. Eszemben sincs bántani téged. Te vagy az egyetlen, aki képes meggyőzni Seshomarut, hogy támassza fel!

-Szereted azt a lányt?

Kouga nem válaszolt. Futott tovább Rinnel a karjaiban.

Sesshomaru arca merev volt, mégis, vad karja, melyben végződő karmokról halálos kaszaként csapott fel a fényes ostor, árulkodott zaklatottságáról, mit próbált elrejteni. Egy pilanatra megállt, amint ismerős szagot érzett. Tekintetét felkapta, s megpillantotta, csupán néhány másodpercre Kagurát, amint sejtelmes, ravasz tekintet kíséretében rámosolyog a darazsak hullámzó fátyola mögül. Nem érdekelte Kagura. Csak egy valami izgatta. Hogy vissza szerezze Rint.

Kouga letette Rint:

-Megérkeztünk.

A döbbenet, a sokk majdnem letaszította a fiút lábairól, amint borzalmas dolgot vett észre, olyan kegyetlen és váratlan esemény olvasztotta le arcáról a derűs határozottságot, hogy remegő szemei azt sem vették észre, hogy a megijedt Rin kicsúszik ujjai mögül és elszalad az erdőben. A szép, virágokkal díszített sírhely helyén lerombolt, óriási vájatokkal széttépett romhalmaz volt látható. Kouga a földre rogyott, dühtől csattogó fogain a keserű könnyek folytak végig.

Amint Kagura meghallotta a vérfagyasztó, fájdalmas vonyítást hátra tekintett, miközben vörös szemeiben lobogott az égetve maró gonoszság. Valami volt nála. A boszorkány tolljáról Kék Írisz hullott a földre.

Sesshomaru féktelen karja lenyugodott, amint tekintetét oldalra kapta a zaj iránya felé. Rin rontott elő és sírva a démon lábába kapaszkodott. Sesshomaru arany szemei a távolból morajló, féktelen vonyítás felé szegeződtek.

Naraku gonosz, romlottságtól írtózatos mosollyal figyelte az eseményeket Kanna tükrében, amint Kouga kínjában üvöltözik és remegő öklét a földhöz csapkodja letarolva vele a környék fáit. Utána a gonosz kezét peckesen meglendítette, mintha eleget szórakozott volna:

-Elmehetsz...

Kanna bólintott. Elment Naraku mellől és végigsétált az egyik sötét, nyirkos folyosón. Hirtelen tükre vibrálni kezdett, majd lilás fényvihar robbant elő a reszkető tárgyból. Kanna üres szemeivel a tükörre meredt és a benne lévő alakra pillantott. A tükörben lévő nő gyönyörű volt. Hosszú, ében haja kecsesen lobogott, furcsa, érzékien lágy szemeiben ragyogott valami nyugtalanító sötét is. Furcsa díszt viselt, fejének két oldalán óriási, pikkelyszerű nyúlvány ragyogott, lila rúzsa tökéletesen illett egész lényéhez, mivel ebben a színben fénylett egész teste. Kanna megszólalt üres hangjával:

-Kaguya tennyo.