2. Fejezet: Csak egy korcs!

Kagome íját határozottan előre rántotta, miközben szent fénytől lobogó hegyén tiszta fény csillant fel.

-Kagome! Siess! Mire vársz még?-fordult meg aggódva Inuyasha.

-Azt mondtad bízol bennem!

Inuyasha elmosolygott, majd visszapillantott Menomaroura, kinek homlokán a  féktelen erő fenyegetően felragyogott.

Kaguya arcán gúnyos mosoly jelent meg, amint rápillantott a feléje közeledő szélbordára, minek ragyogó habjai ádázul feléje csaptak, hogy elnyeljék:

-Ezzel nem tudsz megállítani!

Menomarou homlokán ragyogó szimbólumból a vad, szikázó villámok kíséretében előrobbant az erő gyilkos fényével töltve meg a süvítő levegőt.

Kagome kilőtte a nyilat.

Kaguya tekintetét hátra kapta kínos meglepettségtől sápadt arccal, amint a szerzetes botja letépte róla a tekergő talárt és belerobbant a tükrébe annak ezüstös szilánkjait szétszórva a levegőbe. A nő gonosz szemeit újra a tátogó szélbordára szegezte, miközben romlott, csapkodó haja belekapott az arcába.

-Megmutatom, hogy milyen puhány alak vagy! Ezt  az erőt nevetted ki! Menj szélborda!-üvöltötte el magát Inuyasha.

Menomarou vigyora hirtelen a mélybe zuhant döbbent grimaszt festve torz képére, mire lobogó árnyakat vetett a szélborda, mi eggyé vált Kagome szent nyílvesszőjével.

Kaguya üvöltése visszhangozva omlott rá a mindenségre, amint elnyelték a tépő habok.

Hayu sárga szemein megtört a jég, amint üresen tátongó pupillája összezsugorodott a döbbenettől. A nyíl ragyogni kezdett a keze közt tiszta fénnnyel borítva el arcát, mi torzzá vált a fájdalom miatt, amint a tárgy felrobbant az ujjai közt, cafatokra tépve szét. Hayu döbbenten eleresztette Inuyasha nyakát, ki kitépte a nő öve mögül Jaken botját és a Tensaigát, majd lecsapott a Tetsuigával. A nő fagyos tekintete megakadt a páron, miközben görcsösen kinyújtotta épen maradt kezét a közeledő kijárat fényeit próbálva elérni. Haja csendesen lobogott, miközben teste kettészakadt. Torz ajkai döbbenten szakadtak el egymástól, mikből süvítve buggyantak elő utolsó szavai, miket a FORRÓ gyűlölet szült meg:

-Ő....Csak egy korcs......És Ő...............Csak egy ember................

Menomarou alakja görcsösen megrándult az őt felperzselő szélborda fényeiben, miközben nyögve kilehellte az egő levegőt:

-Hogy tudott egy félszellem és egy ember.......

Az elcsenedesedő fényvihar utolsó szikrái tekeregve a magasba csaptak, miközben még mindig sziszegett Kaguya fájdalmas hangja:

-Ő csak egy korcs!!!!!!! És ők csak emberek........

-Legyőzött egy korcs. Mindkettőnket...-gúbbadtak ki Hiten szemei, amint kettéhasította a Tetsuiga.

Hisz ő csak egy korcs...

Egy kis korcs.

Csak egy gyenge korcs!

-Azt gondolod hogy csak egy kis félszellem az utamba állhat?-morogta a szörnyeteg, miközben kinyújotta pengeszerű karmait.

Inuyasha peckesen meglendítette a kardját, miből előrobbanó szélborda egy pillanat alatt elsorvasztotta a bestiát.

-Ez szép volt Inuyasha.-mosolygott Kagome.

-Keh! Már nagyon unom. Mindig ugyanaz a szöveg. Olyan beképzeltek néha a démonok, hogy idegesítően fenn hordják az orrukat a származásuk miatt.

-Nem baj ha alábecsülnek. A meglepetés erejével csapsz le rájuk.

-Nem az a baj, hogy engem néznek le, de a szavaik mögött érzek egy más fajta gúnyt is.-sütötte le a Inuyasha arany tekintetét.

A nő bánatos szemeivel fiára meredt, ki menedéket keresett hosszú hajtengerében. A gyerek ártatlan hangon megszólalt:

-Anyu. Mit jelent az, hogy korcs?

A fiú nem értette, hogy mik azok az ezüstös csíkok, mik végigfolytak a nő arcán. Hidegek voltak...

-Inuyasha?-suttogta Kagome.

A fiú makacsul a vállára csapta a kardot elsétálva a lány kezei elől. Kagome figyelte, ahogy a fiú előtte lépked. Szemei halványan derengeni kezdtek, de aztán édes mosoly kúszott fel arcára, mi vidám görcsre rántotta lábait, amint a fiú után szökkent.

Folytatása következik...