14. Fejezet: Horror a jövő

-Mi volt a célja Ashkának a talárral? Mit akart?

-Szerintem hamarosan megtudjuk.-mondta Miroku ám hangját hirtelen elnyomta a semmihez sem hasonlító, csontig hatoló robaj, mely elzúgott felettük és néhány másodpercig elhomályosította az eget. Óriási, minden képzeletet felűlmúló erő haladt el a közelükben. Néhány perc, dermedt szünet után Kagome mászni kezdett felfele. Inuyasha rémülten ráüvöltött a lányra:

-Gyere vissza. Az a valami visszajöhet!

Kagome kinézett a kútból. A látvány elképzelhetetlen volt, nem ért fel semmilyen borzalommal se, mit emberi szem láthat.

Mindenhol emberi koponyák hevertek. A szentély már nem állt és egy épület sem, csak megcsonkolt, darabokra tépett maradványok meredeztek a helyükön a homályos nap fele. A levegő nyomasztó szagú volt, öreg, száradt, penészes vértől bűzlő, mely keserűen lobogott a lábuk közt, amint kiléptek a kútból és alattuk ,megreccsentek a porladó koponyák. A házak helyén felsimerhetetlen maradványok düledeztek. Kagome szemeiből könnyek patakzottak elő. Hirtelen valami furcsa, bojhos dolog ért a lábához, mely görcsbe rántotta izmait. Egy szétszaggatott játékmackó feje volt üveges, kétségbeesett szemeivel a lányra meredve. Egy busz ágaskodott ki a porrá zúzott romok rejteke mögül, legalábbis az a része, ami buszra hasonlított. Fémesen nyöszörögve kopogtak rajta a törmelékek. Az egész város megszűnt létezni. Szinte a földdel tette egyenlővé valami borzalmas erő. Még friss, szétrágott hústömeg okádta förtelmes bűzét a penészes, vörös téglák közt. Nem lehetett tudni hogy mitől származott, embertől, vagy állattól-e. Furcsa, barna színű volt, nem hasonlított semmilyen terentményre sem. Nem nyüzsögtek körülötte legyek. Semmi sem volt. Semmi élet, semmi hang, se szél, csak az orrfacsaró szag és a borzalmas képek, az őrült pusztítás nyomai. Kagome ki akart nyögni valakit, de minden szó megakadt a torkában. Azt hitte hogy megfullad. Ajkai belilultak, arca sápadtan ragyogott. Csontok hevertek mindenütt. Az egyik egy görcsös mozdulatot ábrázolt. A penészes, száraz végtag, kétségbeesetten kapott gazdája elé, miközben a koponya szája elképzelhetetlenül nagyra tárult ki, szinte ki is ugrott a helyéről. Vajon mitől akarta megvédeni magát? Néhány foszladó újság hevert mellette. Sango könnyes szemeit egy kis csontkupacra szegezte. Ujjaival megsimította azt a játékbabát, mi elhagyottan hevert mellette és meredt rá néma, derengő szemeivel igazságért könyörögve. Magához ölelte a játékot, majd újra a romokra nézett. Elpusztult minden...Valami elpusztított itt mindent...

Kagome nem bírta tovább. Nyöszörögni kezdett:

-Anya...Nagypapa...Souta...-azzal a földre esett.

Inuyasha letérelt mellé és újra, elborzadt, ráncos szemeivel a káoszra tekintett:

-Nyugodj meg...Ez nem a valóság...

-Mi?

-Mármint az, de nem egészen. Ez a Mi lenne ha...

Kagome szemei megteltek maró könnyekkel.

A fiú folytatta:

-Minden megváltoztatható. Ez egy lehetséges út. Nem biztos hogy ez meg fog történni. Nem engedjük...akármi is tette ezt, meg fogjuk álítani...

Hirtelen újra széttépte a csendet az a velőt tépő hang. Sango szemei elkerekedtek. Miroku ijedten kapaszkodott meg a démonírtóban. Kagome felnyögött a látvány miatt. Inuyasha kezei ökölbe szorultak.

Folytatása következik...