Tizenharmadik fejezet: A nyom.

A szerelmesek egymás mellett ültek, Say Sess vállára hajtotta a fejét, úgy kémlelték a Holdat. Hűvös volt az este, Sayu egy kicsit vacogott, ezért Sessh átölelte őt, s a lány a köszönöm mellett egy csókkal is megjutalmazta. Hosszú ideje pihentek így, mikor Sayuri egy nagyot ásított. Sesshy így szólt.

- Vissza kellene mennünk.

- Nem. Olyan jó így. - mondta, miközben még jobban hozzábújt kedveséhez.

- Sayu, ne tedd nehezebbé. - szólt hozzá, mire a lány elmosolyodott.

- Azt mondtad, hogy Sayu?

- Ezek szerint. - mondta, miközben felsegítette jegyesét.

- Köszönöm, Sessh. – mosolygott rá, és igencsak kiemelte az utolsó szót. Megfogta a kezét, úgy mentek vissza. Jaken már türelmetlenül várt rájuk.

- Sesshoumaru- sama, Sayuri- sama! Hol jártak idáig?- a megszólítottak egymásra néztek.

- Ez a mi titkunk. Jaken, nem szeretnél hozni egy kis tűzifát?- szólt olyan hangon Say, mint ahogy Sesshoumaru szokott. A kis kobold reakciója is a szokásos volt: halkan, hajlongva elment. Ők letelepedtek a tűz mellé, és nézték a lángokat, majd Sayuri megszólalt.

- Vedd le a felsődet. – Sess értetlenül nézett rá, honnan jött ez hirtelen ötlet. – Vagy segítsek?- a youkai szó nélkül engedelmeskedett, és kíváncsi volt, mit tesz a lány. – Várj meg itt.

- Hová mész?

- Hozok egy kis vizet, ki kell tisztítanom a sebeidet, nagyon megsérültél. Öt perc és itt vagyok- feltápászkodott, majd lehajolt kedveséhez, és csókkal búcsúzott. – Sietek vissza. – Sesshy várta a lányt, aki valóban igencsak hamar visszatért. Lehúzta a földre maga mellé és átölelte.

- Na mi van, ennyire hiányoztam? – mikor nem kapott választ, szorosan magához szorította, hisz sokszor a hallgatás többet mond minden érzelgős szónál. Aztán elkezdte a sebeket megtisztítani, mondanom sem kell, hogy egy sárkány által ejtett sérülés nem egyszerű feladat. Mikor kész lett az elsővel, így szólt:

- Sessh… mondd csak, nem lenne kedved meglátogatni Takeda- samát?- Sesshoumaru ránézett, kérdően, egy „ezt te nem gondolhatod komolyan” arckifejezéssel. Sayuri folytatta, közben már a második seb verzésének elállítását végezte. - Sessh… Sesshy… na… légy szíves… kérlek… tedd meg ezt nekem…

- De miért, Sayu, mi értelme lenne?

- Nem akarom, hogy valaki alantas módon bemocskolja a nevedet miattam.

- Hogyan? – kérdezte Sess.

- Hát… állítólag Hidetada eltűnt, és ismered a pletykásokat… ha nem beszélsz Takeda- samával, nem tudom, hogy mit fognak gondolni…

- De téged zavarna?- szólalt meg végül. Say elgondolkozva a tűzbe merült.

- Igen, mert akkor igazságtalanul ítélnének el, én pedig nem szeretném. De ha így alakulna, és esetleg többé nem te lennél a Nyugat ura- nézett fel a tűzből a férfi szemébe- én akkor is szeretnélek.

- Sayu…- mondta, miközben felült. – A legfontosabb, hogy megtaláljuk Rin- t. Minden mást csak utána. Remélem, megérted, hogy mennyire fontos nekem, hogy épségben megtaláljam.

- Sesshoumaru… - mondta habozva, de mikor ránézett jegyesére elszállt minden kételye - veled maradok, és együtt megtaláljuk. – akkor döbbent rá, hogy az a szó, hogy „együtt”, mit is jelent. Együtt, vele, azzal, akit mindenkinél jobban szeret. Még befejezte a többi sérülés ápolását, amiért egy halk, ámde szívből jövő köszönömöt kapott. Az álom szép lassan szemére szállt. A szerelmesek Sesshoumaru prémjén pihentek, szorosan egymás karjaiban, így végre Sayuri sem fázott. Jaken elégedett mosollyal nyugtázta, hogy nagyura boldog. És hogy egy számára megfelelő, nemes youkai- val, akit már a kezdetektől fogva neki szántak. Jaken- t elnyomta az álom, de Sesshy ismét felébredt. Ránézett menyasszonyára, aki egyenletesen szuszogott. Békés volt, nem sírt és nem kiabált. „Mennyire szép így… de még akkor sem veszít ebből a tulajdonságából, ha szomorú.” Say mocorogni kezdett, talán megérezte, hogy valaki figyelni.

- Sessh. Miért nem alszol? Baj van?- kérdezte félálomban.

- Nincs semmi. Aludj. – elsimított egy rakoncátlan tincset a lány arcáról, aki ezen csukott szemmel is elmosolyodott.

- Jó éjt. – Mondta a lány. Sesshoumaru visszadőlt, és ránézett a csillagos égboltra, amikben Sayuri arcát vélte látni. Ránézett, és csak ennyit suttogott:

- Neked is, Sayu. – de aznap éjjel nemcsak neki nem jött álom a szemére

*

Rin szép lassan kinyitotta a szemét. Úgy rémlett neki, hogy valamibe beverte a fejét, de nem emlékezett semmi lényegesre, csak a sebet érezte.

- Sesshoumaru- sama! Sayuri- sama! Hol vagyok?- ekkor Naraku érkezett az elsötétített szobába, ahol az egyetlen fényforrásként az edényekből származó, vörös tárgyak szolgáltak, bár a kislány nem igazán tudta kivenni, hogy mi is van bennük.

- Rin. Hogy érzed magadat?- kérdezte szokásos hangján a hanyou.

- Jól vagyok, de hol van Sesshoumaru nagyúr? És Jaken mester? És Sayu?- leült, és halkan hozzátette- Egyáltalán én hol vagyok?- a félszellem elmosolyodott.

- A palotámban. Mostantól itt fogsz lakni. – a lány felnézett.

- Nem, Sesshoumaru- sama értem fog jönni, meg fog találni.

- De te nem fogsz vele menni. Eredetileg ő is itt lehetne veled, de sajnos a hercegnő elrontotta a tervemet, és így most be kell érnem veled.

- Sayuri? Azt mondta, hogy bízhatok benne. És én bízom is, biztosan nem hazudott nekem.

- Elmesélném neked, de úgy látom, a hime túl hamar megszerettette magát nemcsak veled, de Sesshoumaru- val is. Ravasz, nem mondom.

- Vissza akarok menni!- mondta nagyon bátran a kislány.

- Naraku, a kedvenc youkai- d mindjárt szagot fog. Vegyem kezelésbe?- érkezett meg Kagura. – Ha nem tévedek, te vagy a kis Rin, Sesshoumaru útitársa. - a megszólított hátrébb húzódott.

- Te pedig az a néni, aki lezuhant, és a nagyúrral beszélgetett, ugye?- Kagu Naraku- ra nézett, aki egy halvány mosolyt eresztett meg.

- Pontosan ezért van szükségem rád. – mondta- A gyermeki őszinteség, mely az én inkarnációimból nagyon is hiányzik.

- Azt hiszem, hogy inkább én foglalkozom a két szellemmel. Te törődj Inuyasha- val és szánalmas kis csapatával. Ne feledd, Kagome kell nekem. – mondta a szélboszorkánynak.

- Még egy halandó? Mi van veled, Naraku?- kérdezte tőle.

- Ezt nem újdonsült szolgálóm előtt fogom veled megbeszélni. Te csak tedd a dolgodat. Kohaku!- a megszólított előbukkant. Szeme üres volt, de Rin örült, hogy végre egy ismerős arcot lát. – Te vigyázol Rin- re. Nem szökhet meg. Értetted?

- Igen, Naraku. – Ekkor mindenki eltűnt, kivéve a két gyerek. A fiú így szólt.

- Szia Rin.

- Kohaku… még mindig…?- a szellemirtó leült mellé, úgy, mint amikor először találkoztak, végül az idősebbik fél törte meg a csendet.

- Nem tehetek ellene semmit. De te talán még igen. Nem függsz egyetlen ékkőszilánktól sem. Segítek neked megszökni. – fogta suttogóra

- Tényleg?- csillant fel a szeme, majd ismét elszomorodott. – De akkor mi lesz veled? – a fiú meghökkenve nézett rá, nem gondolta, hogy ezt fogja válaszolni.

- Miattam ne aggódj. Valahogy megoldom. Gyere!- felállt és felhúzta a lányt is.

- Köszönöm. – és elindultak, ki a palotából, arra, amerre reményeik szerint a kis csapat tartózkodott. Egy kislány és egy fiú kézen fogva rohant keresztül az erdőn. Sebesen dobogott a szívűk. Csak futottak és futottak, csendben, csupán szapora lépteiket és lélegzetüket lehetett hallani. Egyszer csak megállt Kohaku és levette hátáról fegyverét.

- Te?

*

- Sayu, jó reggelt!- mondta neki szerelme, amitől nagy mosoly ült ki az arcára, miközben nyújtózott egyet. Kinyitotta a szemét.

- Neked is, Sessh! Hogy aludtál?- nem kapott választ, ezért sejtette, hogy jegyese éjjel le sem hunyta a szemét. – Ugye Rin miatt? Mindjárt indulunk, ugye?

- Igen.

- Nem szeretném, ha izgulnál. Egyetlen lehetőséget látok valószínűnek. Azt, hogy valahogyan Naraku- hoz került, és ő nem fogja bántani, mert te kellesz neki. De biztos vagyok benne, hogy közösen elbánunk vele. – Sesshoumaru ránézett, és látta a szemében az elhatározottságot. Halványan bólintott és felállt. Szokásosan kezét nyújtotta Sayu- nak.

- Hogy vannak a sebeid?- mondta, miközben megölelte a szellemet.

- Azt hiszem lassan, de biztosan gyógyulnak. Hála neked. – Mondta a szellemnek, és ismét elsimította a tincset arcából.

- Örülök neki. Azért még megpróbálok pár dolgot, hátha találunk valami jó gyógymódot.

- És te hogy vagy?

- Hogy lennék?- kérdezte értetlenül.

- Naraku.

- Ja, persze, jól vagyok, már nem hallom a hangját. Köszönöm az érdeklődésedet. Mondd csak, merre kell elindulnunk?- Sesshy elővette a kis címert, ami a szokásos módon irányt mutatott.

- Délnek.

- Úgy érted?

- Úgy. Talán mégiscsak belebotlunk a szüleidbe. Alig várom. – mondta ironikusan Sess.

- Menjünk. Most ők nem fontosak. Viszont akarom látni Rin- t. – sürgette Say.

- Igazad van. Jaken!- parancsolt rá.

- Igen, nagyuram?

- Hozd AhUn- t, Sayu- nak még pihennie kell.

- Nem… azaz de, hogyne. Nagyon fáradt vagyok, nem bírok állni a lábamon, köszönöm, Sesshoumaru. – tudta, hogy most nincs ideje ellenkezni vele. Azért nemtetszését hangsúlyával igazolta. Már vagy két órája mentek, mikor Sayuri hirtelen leugrott a sárkánylóról, s szerelme mellé sietett.

- Valami nem tetszik nekem. Követnek minket. – suttogta.

- Tudom, már elég rég óta. Mit gondolsz, hagyjuk, vagy inkább keressük meg?

- Nem lehet. Nem érzem a szagát. De várj csak egy percet. Ez a különleges illat… nem ismerős neked?

- Honnan kellene?

- Emlékszel, mikor Rin eltűnt, és nem találták meg?

- Igen. Most hogy mondod, valóban ez az illat volt. Már tudom. És te is sejted, hogy mi okozza, ugye?- Say elmosolyodott.

- A Nyugat.

- Úgy sejtem, a címerre gondolsz.

- Igen. Hamar rájöttem, hogy az a szellem, aminek az agyarából készült maga Kazuko volt. Innen pedig lehet sejteni, hogy a tulajdonságai valahogy megtalálhatóak ebben a medálban is.

- Tehát képes elrejteni viselőjének szagát. Nem hittem volna, hogy rájöttél. De hogy tudattad ezt Rin- nel?

- Az most nem számít. Nézd, ez csapda. Összevissza járkálunk. Szerintem kövessük az irányt, az elvezet a jelenlegi birtokosához, aztán majd meglátjuk, mit tudunk meg tőle.

- Rendben. Jó terv, de van valami, amit ezek szerint nem érzel a levegőben.

- De, valami félszellem szaga, nem?

- Igen. És mit érzel még?- a lány beleszagolt a levegőbe.

- Négy-öt halandót. Az egyik Naraku szolgája a másik pedig. – Újra szimatolni kezdett. - Csak nem?- csillant fel a szeme.

- De igen. Rin.

Köszi, hogy elolvastad!^.^