Sesshoumaru és Kagome kalandjai

7 fejezet :  Élet - erő

�Ha ez így folytatódik, nem tehetek mást� el kell mennem� Kaival a szívemben veszélyt jelentek azokra, akiket szeretek� �

- Kagome� -

- Igen? �

- Gondoltam, hogy nem alszol. Sesshoumaru elrablom egy pillanatra� -

- Ez még viccnek is rossz. � mordult a szellem.

- Igaz, akkor velem kéne lennie, amíg nem fizetnek érte váltságdíjat, de ki az a hülye aki� -

- Elég legyen, tíz percet kapsz. � fordult vissza Sesshoumaru, a lány csak mosolygott rá egyet, majd távolabb húzódott a másik youkaival.



- Mit szerettél volna? � kérdezte, de amikor Yukamo szomorú szemeibe tekintett, nagyon megrémült.

- Kagura veszélyben van és szenved� Egy fehérruhás gyerek járt itt. �

- Kanna?! �

- Biztos� csak te segíthetsz rajta� -

- Én mindent megteszek� de hogyan segíthetnék? �

- Holnap a Hika � tónál� mást nem mondott.

- Oda kell mennem? �

- Nem kérhetek tőled ilyet� -

- Yukamo, én megértem� Természetesen elmegyek� -

- Kagome� -

- Engem nem bántana. Amúgy is hogy hagyhatnám cserben az egyetlen bátyomat? �

- Kö� - köszörülte torkát � köszönöm�

- Jaj, de jó! � ugrott a youkai nyakába.

- Mi villanyozott ennyire fel? �

- Azt mondtad köszönöm. �

- Mikor? �

- Az előbb, tisztán értettem. �

- Nem mondtam ilyen� de most már menjünk vissza, mert Sesshoumaru drága lefejez. �

- Menjünk. �



- Sokáig elvoltatok. �

- De most már itt vagyunk. �bújt vissza Kagome morcogós kedvese mellé, aki csókot akart adni neki � Nem lehet� - fordult el, majd mintha egy könnycsepp gördült volna végig arcán, a szellem csak szorosan átölelte, jelezve mellette áll.

- Ez megható� - ült le Yukamo � az önfeláldozó lány, a hős szerelmes, és végül én, akinek a feje még a nyakán található.

- Ha így folytatod nem sokáig. �

- Elég legyen már a vitából� - mosolygott a lány � Holnapután elindulunk Kikiyouékhoz, ő biztos tud valamit segíteni. �

- Miért csak holnap után? �

- Hogy Rin kipihent legyen. � hazudta, majd ezzel letudva a dolgot befordult Sesshoumaru mellkasához, és próbált aludni.



- Még mindig nem tudsz aludni? �

- Nem igazán� de most már hajnalodik, nem is nagyon érdemes. � nézett a szellem szemébe Kagome.

- Pihenni kell. Ne rágódj a történteken. �

- Ezt pont te mondod? �

- Az én hibám, hogy ez történt. �

- Miért lenne a tiéd? Naraku baja� -

- Ha melletted lettem volna� ha megvédtelek volna� bedőltem a csapdába� -

- Nem a te hibád. Ami történt megtörtént, találunk megoldást. �

- Remélem� -

- Megvan még a kendő? Amit tőlem kaptál? �

- Persze, itt van, a nyaklánccal együtt. �

- Amíg ez nálad van, egymáshoz tartozunk. �

- Na mi ez a nyáladzás? �

- Megölöm� -

- De előbb hozzon tűzifát. �

- Én? �

- Nem hallottad? Mit szeretnél készíteni? � fordult kedveséhez.

- Hal már régen volt� -

- Akkor megyek, hozok. �

- Köszönöm. �



Mire a többiek is felébredtek már kész is volt a reggeli. Choro és Rin és a még azóta meg nem szólaló másik kislány bizonyult a legfalánkabbnak, de mindenki evett rendesen. Miután végeztek Kagome kijelentette, hogy elmegy fürdeni, bár Sesshoumaru nem nagyon akarta elengedni.

- Sietek vissza. � szaladt el végül, és még futás közben Choro hátára kapaszkodott.

- És te hova mész? � nézett szúrósan az idősebbik youkai.

- Meglesem a barátnődet fürdés közben� csak sétálni megyek, nem akarok megvakulni. -

- Jaken! �

- Igen nagyuram? � nézett fel egy kupac halcsont mögül, amit a két csöppség termelt.

- Kövesd őt� hangtalanul� -

- Igenis � �Az én nagyuram végre valami fontos feladattal bíz meg�� � érzékenyült el a kis béka, és már ment is, de nem volt kifejezetten halknak mondható�



- Kicsit sokáig tartott, de tudtam, hogy eljössz� - kezdte aljasan Naraku, szemével kapzsiságot árasztva, mellette állt még Kamaru és Kanna is � azonban téged Yukamo ha jól emlékszem nem hívtalak. �

- Nem? Hát akkor ezt most személyes sértésnek veszem, de ha már itt vagyok, akkor megvárom a végét. � lépett elő egy magas, lombos fa mögül.

- Legalább, érzed majd a helyzet súlyosságát� Kagome� meg fogsz halni. �

- Mi?! �

- Ha nem kapod meg, a kellő démoni energiát meghalsz. �

- Csak Kai ereje foszlik szét� -

- Nem� túl régóta vagytok már együtt. A szervezeted teljesen hozzászokott.

- Hazudsz� -

- Meglátjuk� Kamaru, Kanna� Kössétek le egy kicsit kíváncsi barátunkat. �

- Ó, igazán nem szükséges, elvagyok� -

- Ha már idejöttem - kezdte Kagome -, had láthassa Kagurát. �

- Legyen, vigyétek el hozzá� Most pedig gyere velem. � intett Naraku, bár a lánynak kétségei voltak, mégis követte�



�Megőrültem?! Mi van ha elrabol, volt már rá példa� mégis miért megyek vele�� � vitatkozott magával, de hajtotta a kíváncsiság.

Mikor egy nagy tágas barlangba értek a gonosz hanyou megállt.

- Szükségem van rád a terveimhez. Semmiképpen nem engedhetem, hogy meghalj. Gondolom, már kitalálhattad, hogy nem a legkedvencebbik szórakozásom közönséges halandók felügyelése. �

- Akkor miért nem hagysz békén? �

- Kohaku nálam van, Kagura is hasznos lehet még� de te� több legyet ütök egy csapásra. �

- Akkor miért nem öltél meg eddig? A halálommal, nagy fájdalmat okoznál mindenkinek� -

- Nyugalom, annak is eljön az ideje� -

- Naraku� emlékszel, mit mondtam még neked?



***



- Először is add ide az ékköveket. �

- Még több gonoszság, ez az, amire kell neked� -

- Az ékkő arra van, hogy boldoggá tegye tulajdonosát. Engem ez nagyon is kielégít. Add ide őket. �

- Nem érted� - lépett közelebb a lány � Rájöttem pár igen fontos dologra, míg távol voltam Inuyasháéktól. Te csak egy valakit akarsz� Kikiyout. Már annyira megszállottan szereted, hogy nem tudsz szabadulni ettől az érzéstől. Ha teljesen démon akarsz lenni, tedd, de az nem segít. Itt van például Inutaisho. Teljesen démon volt, mégis elrabolta a szívét egy halandó. Vagy Sesshoumaru� -

- Sesshoumaru ugyanolyan bolond, mint az apja. Hagyták, hogy legyengítse őket egy közönséges ember. �

- Legyengíteni? Tévedsz. A szeretet erőt ad. Ha valakit mindenáron meg akarsz védeni, nem számít, mibe kerül, megteszed. Bárkit legyőzöl� -

- Érdekes elmélet� de nekem ez nem más, mint ostoba locsogás. Nem érsz el vele semmit. Most pedig pusztulj! �

- Hát még mindig nem érted? Én csak azért jöttem ide, hogy megvédjem Rint, azt, akit nagyon szeretek. Te soha nem győzhetsz, velem szemben� Nekem minden mozdulatomat szeretet irányítja. Neked mid van? Lehetnél boldog� megváltozhatnál��

Hallgass! �



***



- Csak ugyan azt tudom rámondani, mint eddig� érdekes elmélet. De ostoba vagy, ha ezt gondolod. �

- Ostoba? Akkor miért nézel így rám most is? � simogatta meg ölében nyugtalankodó kis kedvencét.

- Ne nevettess. Nem ezért hivattalak ide. Túl akarod élni? �

- Mit? �

- A végzeted� Ezt tartsd magadnál. � ült ki arcára egy gúnyos mosoly, mely nélkül már szinte fel sem lehetett ismerni, és egy medált adott kezébe. �

- Nem veszem fel� -

- Muszáj lesz. Ha nem vagy hajlandó a kedves Sesshoumarutól szerezni, ez pótolja, ha élni akarsz, vedd el� -



- Nem mintha nagyon érdekelne, de mit akar Naraku Kagométől? � fordult Kamaruhoz Yukamo.

- Ha nem érdekel, minek kérdezed? �

- Hogy ne tudják azt mondani, nem tudom. �

- Csupán ügyel arra, hogy meg ne haljon� -



- Yukamo? � nézett fel egy csinos nő.

- Kagura. Mi történt? � lépett be egy kicsin helységbe, ahol nem volt semmi, csak halovány kedvese.

- Semmi különös, csak nem mehetek ki innen. Naraku nem bízik bennem� -

- Kéne? � nyomott csókot szerelme ajkára, majd egyből nekiszögezte a kérdést � Mit akar Kagométól? �

- Egy medált ad neki, miből erőt nyerhet. �

- Egy medált? �

- Yukamo, valamit tervez, akarta, hogy te is tudd� Szerintem, nem fogadja el� és Naraku is így gondolja, valami történni fog� -

- Ennek, majd én utána járok. És innét is kiviszlek valahogy. �

- Értelmetlen, a Szívem a kezében van, bármikor megölhet, akárhová bújok� -

- Ez igaz� -

- Gyerünk vissza! � morgott a reinkarnáció, és már mentek is�



- Fogadjam el? �az olyan lenne� mintha szövetségre lépnék veled� -

- Úgy is fel lehet fogni, de ha nem veszed el, meghalsz, és akkor azoknak is fájdalmat okozol, akik szeretnek téged� -

- Inkább meghalok, mintsem hogy adósod legyek, nem leszek a szolgád! �

- Ahogy akarod� - tűnt el, köd sem maradt utána; a lány csak óvatosan, félve, hogy rosszul döntött kibotorkált a barlangból.

- Mi volt hiszti-gép? � kérdezte Yukamo, mintha nem tudna a dolgokról.

- Semmi� siessünk vissza, Sesshoumaru, már biztosan aggódik. � dobta fel Chorot, aki egy ügyes mozdulattal átváltozott, majd már vitte is gazdáját a táborhoz.



- Elvesztettem a nyomát� olyan gyorsan ment, hogy képtelenség volt követni. Sesshoumaru nagyúr leveszi, majd a fejem� - sziszegett Jaken, és mélyet sóhajtott hozzá, felkészülve a legrosszabbra, majd megfordult, hogy visszamenjen.



- Hogy, hogy együtt? � szűkült be Sesshoumaru szeme, mikor meglátta a megérkező párost.

- Összefutottunk. � ült le mellé Kagome, majd mintha ennyivel letudta volna a dolgot, az újkislányra nézett � Nem akarod elmondani, hogy hívnak? � és hol vannak a szüleid? �

- Reménytelen, nem beszél� -

- Ez így nem lesz jó� most hová vigyük� talán jöjjön velünk? � találgatott a lány, mire a kicsi az ölébe ugrott; Rin kicsit féltékeny volt mikor látta, Kagome magához öleli, úgy, ahogy őt szokta.

- Nem cipelhetünk ennyi gyereket, veszélyes az utunk. �

- De Sesshoumaru, nézd meg, nincs senkije� -

- Egy ideig maradhat� legfeljebb Kaelde falujában kitesszük� - fordult el kelletlenül, majd felállt és egy szó nélkül elsétált.

- Yukamo kérlek vigyázz a lányokra. � szaladt utána Kagome; és már nem is hallotta a youkai dörmögését, a bébisitterkedésről.



- Sesshoumaru várj meg! �

- Miért jöttél utánam? �

- Hát� hogy kettesben lehessünk. � sétáltak tovább egymás mellett.

- Yukamo már nem is jó? �

- Yukamo? Miről beszélsz? � nevette el magát � csak nem gondolod� -

- Ne vicceld el! �

- Yukamo Kagurát szereti. Én meg téged. �

- Akkor miért mentek el folyton kettesben? �

- Azt� azt nem mondhatom el� -

- Miért? �

- Sesshoumaru bízz meg bennem. �

- Nem ér nekem semmit az élet nélküled� -

- Sesshoumaru nagyuram! � hallottak meg ekkor egy rikácsoló hangot � Elvesztettem� Yukamo nyomát! �

- Elvesztette? Várjunk csak� csak nem figyeltetted. � próbálta elfojtani feltörő kacaját.

- Csak tudni akartam hova megy� vagy hova mentek� -

- Csak, hogy megnyugodj elmondom. Kagurát mentünk meglátogatni. Mivel engem nem akarnak bántani, megegyeztünk, hogy ő láthatja, én meg addig ott maradok Narakuval. �

- Naraku?! �

- Látod� ezért nem szóltunk, nem akartuk, hogy aggódj� -

- És ha bajod esett volna? Veszélybe sodort az a felelőtlen� -

- Ne bántsd. Jól vagyok, amúgy önként mentem. De nem csalnálak meg soha� -

- Akkor ezek szerint rosszkor jöttem� - hátrált Jaken, és visszasietett a táborba.

- Olyan édes vagy, amikor féltékenykedsz� -

- Édes? �

- Ez csak egy bók volt. � mosolygott, és átölelte szerelmét, majd indultak is a többiekhez.



- Csak úgy, kézen fogva itt taknyosok előtt� mit tanítotok nekik. Legközelebb majd Rin és Jaken, aztán meg majd csodálkoztok. � vigyorgott Yukamo; de valójában csak féltékeny volt, hogy ők együtt lehetnek, Kagura viszont még mindig abban a kis lyukban szenved�

- Ez már sohasem változik� - sóhajtott Kagome � Elmondtam Sesshoumarunak. Induljunk el. �

- Rád nem lehet titkot bízni hugica� -

- Mi az, hogy hugica? � vonta fel szemöldökét Sesshoumaru.

- Én vagyok a hugica, ő meg a bátyó. � mosolygott a lány.

- Mióta vagytok ti ilyen jóban. �

- Hé, hé! Az nem azt jelenti, hogy imádjuk egymást. Vegyük például a te és Inuyasha közti tomboló testvéri szeretetet. �

- Na, valld be, hogy megkedveltél! � toporzékolt Kagome, mint akitől elvették kedvenc nyalókáját.

- Álomvilágban élsz. � nyújtotta ki nyelvét Yukamo és így indultak útnak.



- Sesshoumaru, kérlek, álljunk meg egy kicsit� - esett térdre Kagome, és oldalát összeszorítva nyöszörgött� - nagyon fáj� -

- Mi történt? �

- Csak pihennem kell egy kicsit� - szólt és mire a többiek is hátrafordultak, már ájultan dőlt a porba.

- Kagome � sama! � ugrott le Choro hátáról a Rin és leguggolt pótmamája mellé, a másik kislány is e-képpen tett; még Yukamo is némi aggódással belül közelebb lépett, és sejtette mi a baj�



- Ébredezik� - suttogta Rin, mikor meglátta a lány remegő pilláit.

- Szólok Sesshoumaru nagyúrnak. � pattant fel Jaken, és már rohant is ki a kis barlangból.

- Hol vagyok� - ült fel Kagome � hasogat a fejem� -

- Elájultál. Sesshoumaru � sama elment tűzifáért. �

- Jól érzed magad? � szólalt meg morcosan Yukamo, aki karba tett kézzel gubbasztott a sarokban.

- Csak egy kicsit kimerültem� -

- Azért ha lehet, most ne smárolj le. � tért vissza képére a felejthetetlen vigyor, de belül tényleg aggódott egy kicsit.

- Nagyon vicces, az csak testvéri puszi volt� -

- Kagome. � érkezett meg a másik youkai, és a kezében halmozódó száraz fakupacot a földre vetette; azonnal kedveséhez fordult � Jobban vagy? �

- Igen, csak egy kicsit megszédültem� -

- Yukamo, elvinnéd a gyerekeket enni? �

- Miért én?! Jaken szokta. �

- Ő is megy. �

- Mindig engem fognak be� de legalább nem kell ezeket néznem enyelgés közben. Taknyosok, indulás, megyünk zabálni! � hajtotta ki a többieket magára hagyva a szebb időket is látott párocskát.

- Akkor mi történt? � nézett rá Sesshoumaru szerelmére.

- Semmi, tényleg nincs semmi bajom. �

- Kagome� én szeretlek� és nem akarlak elveszíteni� -

- Nem fogsz elveszíteni� Indulunk? �

- Amíg nem vagy jól nem! �

- De mivel jól vagyok, megkeressük Yukamoékat, és mehetünk. �



- Ma már negyedszerre� - fordult hátra az éretlenebb youkai, amikor egy tompa puffanást hallott; Kagome megint összeesett, de most megint elvesztette eszméletét.

- Hallgass. �

- Jól van, de� -

- Csöndet! � nem hallom� nem hallom a szívverését! � kiáltott fel Sesshoumaru, és azonnal ölébe kapta a lányt � Kagome� Kagome ébredj� -

- Sesshoumaru� - kezdte tétován Yukamo � Naraku tud segíteni� -

- Naraku? �

- Felajánlott valamit Kagomének, amitől kap erőt, de ő visszautasította. Nem tudta, hogy tudok róla� -

- Narakutól kérjek segítséget? Attól, aki meg akarja magának szerezni? �

- Ne legyél ilyen önző� ha nem teszed meg, biztosan meghal, talán még meg tudjuk menteni. �

- Sesshoumaru - sama� - gördült le egy könnycsepp Rin arcán, majd mikor érezte, hogy a másik kislány, aki eddig meg sem szólalt félrelöki, kicsit elcsodálkozott.

A kicsi Kagoméhez lépett, és ruhájának felsőjét leeresztette, ezzel megmutatta hátát, és az azon éktelenkedő pókalakú égési sérülést.

- Naraku küldte ránk� - állapította meg a youkai.

- Szerintem, azt akarja, hogy kövessük. � okoskodott Yukamo; Sesshoumaru, még habozott egy kicsit, majd ráhagyva unokatestvérére, hogy vigyázzon Rinre, a néma gyerek után sietett, szerelmével karjában.



- Naraku� -

- Mi az Sesshoumaru� csak nem gondok vannak a halandóval? � húzta gúnyos vigyorra keskeny ajkait.

- Átkozott! Nagyon jól tudtatd� -

- Én igen, de nem is mondtam, soha, hogy nem� -

- Akkor tegyél ellene valamit! �

- Csak nem segítséget kérsz? Mert az azt jelentené, hogy adnod kell cserébe valamit� -

- Mit adhatnék, ami annyira kell neked. �

- Jeeme! � szólt a kislánynak, aki szó nélkül kitárta kezeit, és pár pillanat múlva már egy piros masni díszelgett benne. �

- Az Kago� -

- Igen ez Kagoméé. Ez kell nekem. �

- Minek? �

- Ó, az majd meglepetés lesz. � vette át az anyagocskát, majd búcsút intett porrá lett inkarnációjának.

- Ezzel meg� -

- Bevégezte a feladatát. Kamaru sem élne, ha Kagome nem rendelkezne ilyen erős lélekkel, hát hiába Kikiyou leszármazottja. Ez pedig cserébe. � nyújtotta át a kis fénylő égkővel mintázott nyakláncot - Ne vegye le� ha élni akar� Még terveim vannak vele. �

- Őt nem veheted el tőlem� -

- Nem? Majd meglátjuk. Viszont addig is siess vissza, meglepetésben lesz részed. Csak egy kis edzés, egyszerűen végzel majd vele� � foszlott szét alakja, és lassan eltűnt a semmiben.

- Az átkozott� - akasztotta a medált Kagome nyakába, és jó erősen magához ölelte � Nem veszítelek el� nem� - suttogta, de inkább magának, mint az alélt lánynak, majd futva megindult.



- Sesshoumaru � sama! �

- Sesshoumaru, lehetne egy aprócska kérdésem? �EZ, MIT, KERES, ITT? � mutatott a mellettük álló magas, magabiztos férfira.

- Kamaru? �

- Igen. Naraku azzal bízott meg, hogy figyeljelek benneteket. �

- Figyelni?! Ez lett a halálod. � tette le a lányt Sesshoumaru.

- Gondolkozz� Naraku, hogy küldött ide? �

- Ostoba� nem számít neki, hogy élsz-e, vagy meghalsz� Azért küldött ide, hogy végezzünk veled. �

- Végezni? Nem� még a szívemet is visszaadta� -

- Ez hiszékenyebb, mint a hiszti-gép. �

- Menekülj! �

- Már miért tenném? �

- Hogy életben maradj� Fuss, és meg ne lássalak Kagome közelében� Tudom miért teremtettek� Tűnj el! �

- Ne már� - vágott nyafogós képet Yukamo - olyan rég nem harcoltam már igazi ellenféllel� - a fölösleges reinkarnáció összeszorította öklét� és belátta, itt úgysem győzhet�

- Narakunak, már nincs szüksége rám? �legyen� - ugrott fel egy magas fára, még visszanézett az ájult Kagomére és gazdájához hasonlóan ő is köddé vált.

- Az ostoba� -

- Miért engedted el? � ült le sértődötten a fiatalabb youkai.

- Te ezt nem értheted. � guggolt le szerelme mellé, és ében tincseibe mélyesztette ujjait.

- Hogy van Kagome � sama? � kérdezte aggódva Rin.

- Most már jobban lesz. �

- És a kislány? �

- Ő� ő elment, és nem jön vissza� -



�Reinkarnációk? Olyanok, mint a saját gyermekei� mégis úgy dobja el őket, mint a fölösleges szemetet, vagy mint a romlott kenyeret� Mit akarhat Kagométől? Miért ennyire fontos neki? Belegondolni is rossz, de félek tőle� én� félek tőle� Yukamonak igaza van sokkal érzelgősebb lettem, mióta velem vannak. Ha ezt így folytatom, elveszítem őket� Pedig nincs náluk fontosabb e világon számomra� Apám, ha hallasz valahol, megértettelek!�



- Sesshoumaru? � nézett fel Kagome kedvesére, aki az ölében tartotta fejét.

- Hm? �

- Mi történt? �

- Majdnem elveszítettelek te ostoba. �

- A lánc� te Narakuhoz mentél? �

- Nem volt más választásom. Makacs vagy, és felelőtlen� -

- Mit tettél volna a helyemben? �

- Azt, amit te� de mindegy, holnap folytatjuk utunkat, még legalább három nap, és valahol nem nagyon szeretnék sokat utazni� Sihoya területén� -

- Rossz emlékek? �

- Azok� -



- Fürdeni megyek! Fürdeni, és nem Narakuhoz. �

- Rendben� de egyedül� -

- Igen. �

- Láttalak már meztelenül, elkísérlek� -

- Kagomét, meztelenül? Szegénykém� -

- Hallgass! �

- Kagome. Ruha nuku. ÚRISTEN! �

- Nagyon vicces Yukamo. � sétált el, és intett Choronak, hogy maradjon, Rinnel, mert a kislány, már elaludt az ölében.

- Hát akkor én� -

- Hát akkor te, mindenesetre itt maradsz, amíg nem jön vissza. �

- Mi?! �

- Jól hallottad. � nézett oda szeme sarkából, ellentmondást nem tűrő hangon. �



�Már szinte nincs szükségem semmire, hogy ne változzam át�� � mosolygott Kagome, miközben sétált le a parton � �Kai vére, egészen elvegyült az enyémben� talán egyszer teljesen elmúlik� és akkor Sesshoumaruval is újra�� �

- Erre nézelődni egyedül� felelőtlen dolog a barátodtól� -

- Ki a� Kouga? �

- Régen láttalak. Hogy vagy? Jól bánik veled? �

- I� igen. �

- Mi a baj? �

- Én� én még bocsánatot sem kértem a múltkoriért�



***



- Kagome? � nézett hitetlenkedve a farkasok vezére és felállt a szalmarakásból.

- Kouga. � mosolygott a lány, de nem olyan szívmelengetően, ahogy máskor szokott, sokkal inkább ijesztő volt ez tőle.

- Mit keresel te itt? � segítet leszállni a morgó sarki-rókáról.

- Csak gondoltam meglátogatlak. �

- Mi van a barátaiddal? �

- Egy kicsit várhatnak rám nem? �

- De-de, örülök, hogy itt vagy. Gyere beljebb. �

- Köszönöm. � engedte magát bevezetni, és Kouga kezénél fogva egészen a helyéig vitte, ott leültek a már régen letarolt, állott szalmára.

- Szia húgi! �

- Szia húgi! � köszöntek rá mindenfelől, szemmel láthatóan örültek neki, hiszen sokszor jött hozzájuk ellátni a sebesülteket.

Kagome nem sokáig tétovázott intett egyet a többieknek (üdvözlés kép), majd közelebb hajolt a farkas démonhoz és kihívóan félrebillentette vállát.

- Küld ki őket. � suttogta és kacsintott egyet hozzá.

- Ka� Kagome� rendben. �

- Hakakku, Ginta! �

- Igen? �

- Mindannyian menjetek ki, és egy jó ideig ne gyertek vissza� vadásszatok, vagy mit tudom én� -

- De hát miért? �

- Szeretnénk egy kicsit kettesben maradni. � ölelte át hátulról a meglepődött vezért Kagome, és ismét kacsintott, amire a két jó barát vette a lapot.

- Jól van emberek, mindenki kifelé! Itt az ideje egy kis edzésnek! �

- Gyerünk, gyerünk Kouga utasítása! � hajtották ki a népet; mikor már csak ketten maradtak a barlangban, meg pár farkas, Kagome feltérdelt és szembe helyezkedett a helyes fiúval, majd levette róla a páncélt.

- Biztos, hogy ezt akarod? �

- Persze, különben nem lennék itt. �

- És mi van azzal a Sesshoumaruval? �

- Ugyan már, látod őt itt valahol? �

- Ugye sza� - kezdte de hirtelen jobbra fordította fejét, Choro miatt, aki még mindig morgott rá. - Ennek meg mi baja? �

- Nem tudom. Choro, elég legyen! � szólt rá a lány, amire a kis kedvenc elhallgatott; Kagome újra belevetette magát és elkezdte csókolgatni az izmos felsőtestet.

- Ugye szakítottatok már? � kérdezte közben Kouga, de a válasz már nem nagyon érdekelte.

- Kagome! � hallatszott ekkor egy ismerős és meglehetősen dühös hang.

- Sesshoumaru� - állt le a lány és kiegyenesedett.

- Azonnal fejezd be, és gyere velem vissza! �

- És miért mennék, veled még játszadozni sem tudok jól, Kouga legalább szórakoztató. � mosolygott ördögien, úgy ahogy egykor Kai.

- Elviszlek Kaeldéhez. �

- Nem viszel te sehová! Még sohasem éreztem magamat ilyen jól, szabad vagyok. �

- Azonnal velem jössz! �

- Nem halottad! � állt fel Kouga is, és átkarolta szerelmét.

- Ostoba! Ez nem az igazi Kagome� sohasem viselkedne így� Ennyire elvakított a vágyakozásod utána? -

- Miről beszélsz� -

- Új erőt kapott, és még nem tudja irányítani. �

- Új erőt? �

- Ez most nem fontos. �

- Kagome ez igaz? �

- És ha igen? Meguntam már a képmutatást, hogy én legyek a jó, és a kedves. Kagome majd segít, Kagome majd beszél vele. És mit kapok cserébe: Köszönöm Kagome. �

- Tudhattam volna, hogy nem jöttél volna el� -

- Te� - nézett elszántan Sesshoumarura �, tönkretetted a szórakozásomat! � támadt neki, és ha a szellem nem fogja meg időben a karját, mondjuk úgy, most eléggé fejetlen lenne�

- Kagome, nyugodj meg, Kagome kérlek� - próbálkozott, de a lány, csak egyre vagdalkozott � Sajnálom, de egyszer még nagyon hálás leszel ezért� - szólt a youkai és hasba ütötte kedvesét, aki azonmód felnyögött, majd elájult.

- Most hova viszed? �

- Biztonságos helyre. �

- Nem mehetnék vele? �

- Tartsd magad távol tőle, megértetted? Többet nem lesz ilyen, nem engedem, hogy még egyszer előforduljon. Megértetted? �

- Meg� - szorította ökölbe kezét.

- Choro megyünk; ja, és öltözz fel. � szólt még hátra majd eltűnt.

- Kouga, mi volt ez? És hol van Kagome? � lépett be Hakakku és Ginta.

- Ez� ez igazából nem Kagome volt� -

- Mi?! �

- Csak összezavarodott� -



***



- Semmi� - intett, kellemetlenül, arcán pírrel, majd szégyennel, hogy Sesshoumaru leteremtette.

- Én tényleg annyira sajnálom� -

- Tényleg semmi nem történt� Örülök, hogy összefutottunk. Azóta hallottam pár hírt a pincsitől is. Aggódtam miattad. �

- Rendbe jövök. � �remélem�� � És te, hogy vagy? �

- Jól. � mosolygott kedvesen a farkas-démon, és sétára invitálta a lányt.

- Hakakku és Ginta? �

- Ők is, valahol a közelben� amikor megéreztem az illatodat rohantam.

- Tényleg, és, hogy-hogy erre? Azt hittem már nem üldözöd Narakut. �

- Már nem is. Kevés a vad felénk, néha távolabb is elportyázunk. �

- Mit csináltok ti itt? �

- Sesshoumaru. Most futottam össze Kougával. Erre vadásznak. �

- Azt látom. � ölelte át kedvesét a youkai védelmezően, és megvető, hideg pillantásokat küldött a farkas-démonok vezére felé.

- Kouga! � lettek figyelmesek két, eszeveszett gyorsasággal iszkoló alakra.

- Csak, hogy beértünk. �

- Hugi, hogy vagy? �

- Köszönöm, jól. � mosolygott kedvesen a lány,

- Hát te már mindenkinek a húga vagy? �

- Nem, de még mindig így hívnak� -

- Megint össze vagy zavarodva, va� -

- Hallgass már! � kólintotta fejbe barátját Ginta, és a rettegett youkaira pislogott, aki tekintetével ölni tudott volna.

- Tessék? � értetlenkedett Kagome.

- Azt hiszem, mi megyünk is� mindig szívesen látunk a falkában. � intett szerelmének Kouga és ismét otthagyta társait; azok, mint az őrült rohantak utána.

- Kou� ga� szegény� -

- Nem kéne minden ilyennel foglalkoznod. �

- Igen, de én tehetek róla� Tényleg, fürödni indultam! Menj vissza a táborhoz, én is megyek majd. � ölelte meg kedvesét, majd mikor az eltűnt a sűrűben, kicsit lejjebb ment a tóhoz közelebb, majd beleereszkedett a kellemesen meleg vízbe.



Sokáig lubickolt, majd nagy nehezen, de végül is kiment és felöltözött. Haját gondosan kifésülte, és eltűzte. Hirtelen egy hideg tenyeret érzett jobb vállán, ijedten kapott hátra.

- Bársonyos a bőröd� - suttogta az ismerős alak Kagome fülébe a szavakat, de az, rémületében sokáig meg sem tudott mozdulni.

- Mit akarsz? �

- Az életemet� - motyogta szomorúan Kamaru, és szemeivel és olyan kérően nézett.

- Nem értelek. Azért születtél, hogy miattam halj meg� -

- Naraku eldobott� Mihez kezdjek most? �

- Légy szabad, boldog. Csináld, amit akarsz. �

- Te vagy az egyetlen, akihez még kötődhetek. �

- Kamaru� - �egy démon� olyan elveszett� mint egy kisgyerek, aki elvesztette a családját. Mit tegyek most?� � Nem maradsz egyedül. �

- Kagome� -

- Erre lakik egy régi ismerősöm� - �Siiye� vajon, hogy fogadsz majd�� �



- És ki is ez a régi ismerős? �

- Hát� mondhatjuk, hogy a sógorom� -

- Sesshoumaru és te� �

- Nem-nem� Ez egy másik történet, az a lényeg, hogy remélem barátsággal fogad majd� -



- Kagome? �

- Siiye � dono. �

- Mit keresel erre? �

- Ne haragudj� de muszáj volt, ide jönnöm. � hajtotta le fejét, részvéte jeléül, hiszen legutóbb, éppen miatta halt meg az egész családja.

- Mi lenne az-az ok? �

- Ő itt Kamaru� mondjuk, úgy, hogy egy árva. Szerintem jól kijönnétek� és neki nincs hová mennie� -

- Csak nem itt akarsz hagyni?! �

- Magammal még sem vihetlek. Itt mondanék Sesshoumarunak. Ha megtudná, hogy a közelembe jöttél, megölne. �

- Miért hagynád nálam? Sajnálom Kagome, de nem. �

- De� értem� Akkor nem is zavarunk tovább. � fordított hátat, és Kamaruval együtt elsiettek.



- Most mi lesz? �

- Hát persze. Yukamo! �

- Csak nem arra a másik szellemre gondolsz? �

- De, maradj itt, ne mozdulj! �



- Csak, hogy visszaértél. � ölelte át Kagomét Sesshoumaru.

- Kellemes, volt a víz. Yukamo, nem jönnél egy picit? �

- Veled? �

- Igen. �

- Nem. � vigyorgott, és tovább bökdöste Choro oldalát.

- Mi ilyen fontos? � kérdezte a másik youkai.

- Majd elmondom� Afféle meglepetés� Yukamo! �

- Jól van, megyek már. �



- Aha� Miért is segítenék én neked?! � kezdte a szellem szokásos stílusában, miután Kagome elmagyarázta a lényeget. �

- Kérlek� kérlek, kérlek. �

- Tegyük fel, elviszem ezt az idiótát Marához, és akkor mit mondasz Sesshoumarunak, hol voltam addig? Fürdeni? �

- Nincs olyan messze, neked alig pár óra. �

- És mit gondoltál, majd viszem a hátamon? �

- Ne becsülj le! �

- Persze-persze, biztos te uralod a bűz szelet, de attól még nem kéne úton, útszélen eleresztened magad, szörnyen büdösek vagytok mindketten. Nem csodálom, hogy nem éreztem Naraku szagát rajtad. �

- Elmentünk Siiyéhez� -

- Te nem vagy komplett! Hagy találjam ki: szióka, ugye nem vagy pipa, hogy faképnél hagytam a bátyódat az oltár előtt, és utána még meg is öltem, ja és a nővéredet se hagyjuk ki� Mit vártál, hogy majd tárt karokkal fogad téged? �

- Jól van, na� egy próbát megért. �

- Tegyük fel� tegyük fel, hogy elviszem az anyámhoz, és mit mondjak neki? �

- Ügyes fiú vagy� majd ki találod. Imádlak, köszönöm. Sesshoumaru gyanakodni fog, úgyhogy megyek is vissza. �

- Előbb ha lehet, fürödj le� -

- Jó, viszlát! � rohant el.



- Megint fürdesz? �



- Sesshoumaru, igen� megijesztettél� -

- Yukamo? -

- Honvágy, meglátogatja Marát. �

- Nem érünk rá, most ilyenekre, minél előbb Kikiyouhoz kell érnünk. �

- Menjünk előre. � öltözött fel � megtalál minket. �

- Igen� Rin úgyis felébredt már� -



- Fiam, minek köszönhetem látogatásodat. �

- Szia, anya. Látod itt ezt a szerencsétlen? �

- Igen. �

- És emlékszel a másik szerencsétlenre, Kagoméra? �

- Igen. �

- Na ez tőle ajándék. Vigyáznál rá? �

- Ez, most vicc, hiszen egyidős lehet veled. �

- Sesshoumaru megöli, ha megtudja, hogy Kagome közelébe merészkedett. Ő kért meg, hogy fogadd be. �

- Az a lány, nem normális. �

- Egyet értek, de ennyit megtehetnél érte, lehet, hogy egyszer a drága Sesshoumarud felesége lesz� -

- Még bele gondolni is rossz. Ennyi ostobát egy rakáson. �

- Úgy ám. �

- Veled kezdve a sort. �

- Na szép� Ezt kapom cserébe, mert jó gyerek voltam. Minden jó-szándékkal ijesztgettem az embereket, és fosztottam ki falvakat, ez a hála, amiért olyan jó fiad vagyok. Milyen anya az ilyen? �

- Hallgass már! Te meg fiam megkukultál? Nem szellem az, aki ilyen félénk. �

- Mi a neved? �

- Kamaru. �

- Örvendek, Mara. Nos akkor, ha itt fogsz lakni, részt kell venned a vadászatokon� -

- Az nem okoz gondot. �

- Akkor én megyek is. Ne sírj anyám. Majd jövök, ha jövök� -



- Kösz, hogy így megvártatok. �

- Yukamo� -

- Nem tehetek róla, hogy rád jött az anyahiány. Tudod, jól, hogy nem késlekedhetünk. Kagome egyre rosszabbul viseli. �

- Még, hogy ő� talán én őt� -

- Mit motyogsz? �

- Semmit, csak éppen az anyakomplexusomat, elemezgetem. �



- Kalede anyó. �

- Kagome, Sesshoumaru� micsoda meglepetés. �

- Tyúkhúsleves! � lépett be Yukamo is, elárulva kedvenc ételét, melyet itt, előszeretettel fogyasztott.

- Remélem nem megint rossz hírekkel jöttök. �

- Sajnos� Kikiyou merre van? �

- Várt már téged Kagome� -

- Honnét? �

- Ne tőlem kérdezd. Menj a Szent fához. �



Kagome jólesően sétált a napsütéses időben, és már távolról megpillantotta a Go-Shinbokut. És valóban; a halott papnő ott várta őt, a hús árnyat adó öreg fa alatt.

- Kagome� - fordult meg a gyönyörű nő, és most lehetett csak látni kezében egy hosszú, pengét tartott, mikor Kagome teljesen odaért, nem szólt csak belefúrta a kardot a lány karjába.

- Kikiyou. �sikított, és nem értett semmit.

- Ne haragudj, de meg kell valamiről bizonyosodnom. �

- Mi folyik itt?! � termett ott Sesshoumaru a semmiből, nagy valószínűséggel a kiáltásra jött ide.

- Gyere, nézd. � mutatott a kard által ejtett sebre, ami most furcsa módon nem vérzett � Semmi baj. Ez annyit jelent, hogy Kai szétterjedt a testében, és szinte már eggyé vált vele. Nem tudta bekebelezni Kagomét, sokkal hatalmasabb a lelke, mint ahogy azt Naraku sejti. �

- Nem vérzik, de fáj! � zilálta a sebesült lány.

- Viszont, most már egy problémával kevesebb. A sebek is begyógyultak a hasadon. �

- Azt mondod minden rendbe jött velem? �

- Nem még nem� de majd fog. Mindenesetre már nincs szükséged több démoni energiára, a vére� a véred teljesen átalakult. �

- Tényleg? � feledkezett meg a csúnya sebről, és azonnal Sesshoumaru nyakába vetette maggát; nem kérdezett semmit, csak megcsókolta, úgy, ahogy még soha� milyen régen szomjaztak már erre az élvezetre.

Kikiyou kezdte kicsit kellemetlenül érezni magát, így hát inkább magára hagyta a turbékoló párt.

�Hogy így magától elmúljon? Túl sok energiát fektetett ebbe Naraku ahhoz, hogy most csak úgy csődöt mondjon�� � rázta a fejét Kikiyou, és visszasétált a kunyhóba.



FOLYTATÁS KÖVETKEZIK�