Inuyoukai- Hanyou World

Főoldal Menü  Inuyasha világa Képek Fanfich

Név: Inuyoukai-Hanyou Word
Szerkesztő: Sirius
Tárhely: Gportál
Ajánlott böngésző: Firefox és ie


Holdfázis
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
 

 

 

Arigato
Indulás: 2006-06-16
 

Hentai-Paródia (16+)
 
Paródiák
 
Yilsrana Fanficei
 
fantasy és más anime ficek
 
Kinuye Fanficei
 
Kurosawa-sama Fanficei
 
Kanako Fanficei
 
Fanficek
 
Mido Fanficei
 
Lirien Fanficei
 
Sakura fanficei
 
Hentai ficek (18+)
 
Arvael Fanficei
 
Hónap karaktere

 

 

 

 

 
Sesshoumaru és Kagome kalandjai(by Haszina)
Sesshoumaru és Kagome kalandjai(by Haszina) : 13.fejezet

13.fejezet

  2008.04.10. 16:29


Sesshoumaru és Kagome kalandja 13 – Bál
By: Haszina ^^


Egy-két óra telhetett el az óta, mióta Sesshoumaru és Kagome útnak indultak. Inkább nem beszéltek, és nem is mentek egymáshoz túl közel, félve, hogy nem bírják tovább. A szellem kitartóan és szinte észrevehetetlenül fürkészte Kagome vonásai. Különösen telt cseresznyeszínű ajkain akadt meg tekintete, melyekhez már oly rég nem érhetett hozzá. Valósággal meg őrjítette a gondolat, hogy további tizenhárom napra nem tehet vele semmi olyat, amit a szellem a szerelmével szokott. A lány inkább csak az utat pásztázta, esze ágában sem volt szerelmére nézni. Tudta, ha tekinteteik egymásba botlanának, nem tudnának megállni.
- Mindjárt ott vagyunk… Ne feledd, ne nézz senkinek a szemébe, és ha lehet, ne szólalj meg, csak ha kérdeznek. Hívj nagyuramnak, vagy gazdámnak és maradj mindig a közelemben, mint egy szófogadó alattvaló. –
- Rendben. – hajtotta le fejét még jobban, továbbra se nézett szerelme szemeibe, majd hirtelen erős markolást érzett vállán, egy sötétebb sziklaodúba tolták.
Szájára Sesshoumarué tapadt. Kezeit a szellem a kisebb nyílás nyirkos falának szorította, és még mindig vadul csókolta. Ajkaival megindult lefelé, és végig ment a lány nyakán, mire az erősen felszisszent.
- Fáj? Eikensei, az-az átkozott. –
- Semmi baj, nem történt semmi. –
- Menjünk… még a végén meglátnak. – vette elő hűvös hangját Sesshoumaru, és kilépett a barlangból, vissza az ösvényre.

- Megérkeztünk. – szólt Sesshoumaru és felnézett a hatalmas tornyos kastélyra.
Magas bükk- és fenyőfák ölelték körül az egész építményt. A külső és belső kapuja nyitva állt, utóbbinál egy hosszú asztalsort lehetett látni, mely körül kis gnómok szorgoskodtak serényen.
- Sesshoumaru – sama. – szólat meg az egyik és mélyen meghajolt – Csak egy szolga? –
- Igen. –
- …rezze jól magát. - nyújtott át egy vastagabb fekete selyem sávot, ismét meghajolt és már egy másik vendéggel foglalkozott.
- Ezt kötelező viselned. – adta a lány kezébe - így elméletileg nem eshet semmi bántódásod. Kösd a combodra… Tudnod kell, hogy a rangosabb youkaik nem tartanak halandó szolgákat, úgyhogy nagy valószínűséggel, te leszel itt az egyetlen. Soha ne maradj el tőlem. Ígérd meg… - suttogta – ha eltűnsz, nem tudok majd utánad menni. –
- Nem fogok… –
- Menjünk be. A számomra fenntartott szoba a negyedik emeleten van. Biztos észre vetted, hogy ez nem egy tipikus japán palota, külföldiekkel építették. Még nincsenek itt sokan, úgyhogy szabadabban lehetünk, de estére már nagy tömeg lesz. Ezen a tizenhárom napon csak két éjszakára alszunk, utoljára még apám halála előtt voltam itt. Ez lesz a mi szobánk. Megjegyezted, oda van kiírva: „Sesshoumaru – dono” (dono: rangi jelölés, különállóan mester), apám után örököltem. Ha bármi baj van, és mégsem vagyok a közelben, rohanj egyből ide. Csak én, a szolgám, a ház tulajdonosa, és az, akit behívok, tud belépni ide. Mindent megértettél? –
- Igen. – bólintott Kagome.
- Több beszédet csak akkor engedhetünk meg magunknak, ha itt vagyunk kettesben. –
- …rtem. –
- A fürdőszoba ott oldalt, de elméletileg a szolgák, ha egyáltalán fürdenek, azt kint teszik egy közös helyen, ez rád nem vonatkozik. –
- Rendben. –
- Még valami Eikensei a bál szervezőjének fia. Kerüld el, amilyen messzire csak tudod. –
- Oké. –
- Sesshoumaru. – hallatszott az ismerős hang, és kopogás az ajtón.
- Gyere be Mara. –
- Látom, korán jöttetek. – nyitott be az említett nő, szokásos fekete kimonóját viselte, haja szoros fonott kontyban ült feje tetején – Remek… a keresztfiam mindent elmagyarázott? – lépett Kagoméhoz.
- Igen. –
- Te ebben a ruhában akarod hagyni? –
- Miért semmi baj vele. –
- Na jó… …rzed? – kapta fel fejét Mara – Te halandó, azonnal ereszkedj térdre. – ripakodott a lányra, ki maradéktalanul teljesítette is a feladatot – Ne tegyetek semmi gyanúsat. – intette, és távozott is, majd perceken belül egy másik alak rontott be a szobába. –
- Hallottam hírét, hogy megtisztelsz minket Sesshoumaru, és egy halandót hoztál házamba. –
- Riukensei, nem tudtam megkötésről a szolgák faját illetően. –
- Nem, mert nincs is. – mosolyodott el a magas jóképű férfi – Hát ez lenne az… - nézett a még mindig térdre boruló lányra, ki ahogy neki mondták fel sem emelte fejét, inkább a padlóhoz érintette – Mindenki róla beszél… az ember, aki megpuhította a nagyúr szívét… -
- Ez sértő feltételezés, bárki is próbált engem befeketíteni. Nő még nem ért hozzá, és halandó aligha fog. –
- Mindenesetre eléggé rövidke kimonót visel. – lépett az egyik kisebb fiókos szekrényhez – Inkább ezt vegye fel, fél arasszal mindenképpen hosszabb. –
- Amikor utoljára erre voltam, még nem volt kötelező a szolgáknak egyenruhát hordani. –
- Eléggé régen volt az-az utoljára, adjuk meg a módját. Nem de bár? –
- Egyet értek. –
- Ám a szolgák többsége gnóm, vagy egyéb apró teremtmény, nincs rá való méretünk. Emeld fel a fejed te lány. – Kagome néma csöndben felnézett, szemeiben félelem tükröződött – Ez tetszik… olyan érdekes az arckifejezése. A fiam szerint érzékenyen érint, ha bántják… -
- Ki szereti, ha az ő játékával játszanak. – jelent meg Sesshoumaru arcán beképzelt mosoly, melyet már rég nem lehetett rajta látni.
- Igazis, na jó mentem, sok a dolog. Biztosan összefutunk még ez alatt a tizenhárom nap alatt. –
- Biztosan. – bólintott rá lassan a youkai, és megvárta, míg a kastély ura kilép – Ügyes voltál. – mondta az éppen fel álló szerelmének – Úgy néz ki bizony, hogy ezt kell viselned… - húzott ki egy összehajtott fekete kimonó felsőféleséget - Vedd fel. Ha akarod, addig kimegyek. –
- Nem kell, majd inkább én. - ment be a fürdőszobába és az ajtót becsukta maga után.
Elámult a csodálattól. Csak a kád akkora volt, mint az ő otthoni fürdőszobája. A víz folyamatosan folyt két lemúr alakú szobor szájából. Gyorsan észbekapott, végül is nem bámészkodni jött ide, és felvette a felsőt, majd kötényt kötött, lábán megigazította a fekete szalagot, és indult is ki.
- Kész. – állt meg a szellem előtt mosolyogva.
- Gyönyörű vagy. Ha bárki is rád mer nézni nem éli túl. –
- Köszönöm. - pirult el a lány, a bók hallatán, bár az ugyanolyan fagyos hangnemmel hangzott el, mint a youkai bármely másik mondata.
- Olyan aranyosan festesz, hogy alig tudom türtőztetni magam. – suttogta érzékien és mellé megcsókolta a lány nyakát, aki ha lehet még vörösebb lett.
- Kopognak… -
- Nem érdekel… -
- Sesshoumaru… nem úgy néz ki, mint aki el akar menni… -
- Ne haragudj, vissza kéne fognom magam… Ajtót nyitnál? –
- Persze. – rohant oda és épphogy lenyomta kilincset az ajtó pattant is ki.
- Á hát valóban szolgaként hoztad… -
- Mivel az. Mit akarsz Eikensei? –
- Csak beszéltem apámmal, mondta, hogy halandót hoztál a házunkba. –
- Senki nem mondta, hogy nem tehetem. –
- Mond Sesshoumaru, mégis mi késztetett rá, hogy ennyi év után eljöjj a bálra? Eddig mindig nemes egyszerűséggel visszautasítottad. –
- Soha nem volt kedvem. –
- …s most van? -
- Mint látod. –
- Alaposan betanítottad ezt a halandót. – tekintett a lányra, aki ahogy mondták neki nem nézett a sárkány szemébe – Minden esetre érezd jól magad. –
- Köszönöm, meglesz. –
- Egy óra és vacsora. Természetesen a szolgáknak is. Remélem, van étvágyad, nem tudom, hogy a gazdád eddig mivel etetett, de ezt most a főszakácsunk készítette, varázsteremtményeknek… - húzta gúnyos mosolyra száját Eikensei, majd távozott.
- Jobban teszed, ha nem eszel semmiből… Menjünk, elintézzük, hogy valami ehető ételt kapj. –
- Rendben. –

Kéthosszú folyosón mentek végig, fel a legfelső emeletre, és megálltak egy nagy, díszes ajtó előtt.
- A sárkányok kényes teremtmények, amint belépünk, hajolj meg, és végig legyen lehajtva a fejed. –
- Oké. – bólintott Kagome, majd szerelme bekopogtatott.
- Sesshoumaru – sama. – nyitott ajtót az a gnóm, aki érkezésükkor bejegyezte őket.
- Máris gond merült fel, mert őszintén szólva nem hinném, hogy csak társalogni jöttél. –
- Megérzéseid jók, mint mindig… Mint tudod az én cselédem egyszerű halandó, az itteni ételtől tán el is pusztulna. …n viszont meg vagyok elégedve a szolgálatával, ha majd nem lelem kedvem benne, saját kezűleg szeretnék vele végezni, nem hiányzik, hogy idő előtt meghaljon. –
- …rtem… de természetesen a mi asztalunkhoz nem ülhet le. Gondolom, a saját ételed nem osztanád meg vele… Ez a legnevezetesebb esemény, nem hagyhatom, hogy rossz híre menjen. Dolgozik a konyhánkon egy félszellem, ő biztos ad majd valami maradékot a halandónak. Küld le hozzá. –
- Tudtam, hogy tudunk megoldást találni, köszönöm. – léptek ki, Kagome illedelmesen még egyszer fejet hajtott, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Ahogy mentek lefelé egyre több youkai köszönt rá a nagyúrra, úgy látszott, itt mindenki ismert, mindenkit; mint egy nagycsalád. Sesshoumaru csak intett, hogy tudomásul vette jelenlétüket, a mögötte haladó lányt szinte mindenki megbámulta és megvető sutyorgásba kezdett elhaladásuk után. Kagome egyből kiszúrta az őt figyelő Eikenseit, de inkább csöndben elkapta tekintetét.
- Nekem a nagyterembe kell mennem, az étkezéseken való megjelenés kötelező, te menj le itt oldalt a konyhára, oda én nem tehetem be a lábam, mert az eléggé érdekes lenne. Keresd meg a félvért, és ne beszélj senkivel, akivel nem szükséges. Fent a szobában találkozunk. –
- Rendben. –
- Kagome… ne kerülj bajba. –
- Meglesz. – mosolygott a lány, és elszaladt.
Sesshoumaru felnézve Eikensei kárörvendő pillantásával találta szembe magát, fölráncolta szemöldökét, és inkább ment és helyet foglalt régi székén fejében azzal a gondolattal, hogy még óvatosabbnak kel lennie; nem engedhet meg semmi féle gyengeséget a lánnyal kapcsolatban.

- Elnézést én egy félvért keresek. –
- Te vagy az a halandó. – érintette meg a fekete szalagot egy kis gnóm – Ez a lány Sesshoumaru – donoé! – közölte mindenkivel – Mit mondtál, kit keresel? –
- Egy félvért. –
- Akkor engem. – lépett elő egy Kagome számára igencsak ismerős fiú – A palota ura mondta, hogy valami maradékot kaparjak össze neked, ami ehető. Gyere. – vezette át a lányt, a felszolgálandó ételek gusztusos során, majd egy kisebb pultra mutatott, ahol egy kevésbé ízletesnek tűnő tál állt, teli színes zöldségekkel – Mi lesz, nem eszel? –
- Kamaru, hogy kerülsz te ide? –

- Hol van a lány? – kérdezte Mara, keresztfiához hajolva, ki mellette ült.
- A konyhában kap ehető ételt, aztán visszamegy a szobába. –
- Nem is csodálom, hogy nem ül le a szolgáink közé, bár az enyém úgy látom, felettébb jól érzi magát… Még valami, az öcséd holnap érkezik. –
- Tessék? –
- Beszéltem Riukenseivel és engedélyezte a belépését. –
- Miért hívtad ide Inuyashát? –
- Gondoltam ketten jobban tudtok rá figyelni. Ocsmány kis tervek születtek a vendégek között. Amíg nem bizonyítják be, hogy ti együtt vagytok, megelégszenek azzal, ha megszégyeníthetik, soha egy másodpercre sem szabad egyedül hagyni. –
- Hol fog aludni? –
- A földszinten találtak egy szabad szobát. –
- Mara… Köszönöm… -

- Kamaru, hogy kerülsz te ide? –
- Mara – sama hozott, hogy dolgozzak, és figyeljek rád. –
- De ha Sesshoumaru meglát itt, neked annyi! –
- Nem fog, amúgy meg úgy tudom, hogy Yukamo és Inuyasha is hamarosan megérkezik. –
- Hogy mi?! –
- Halkabban Kagome itt olyan cselszövések folynak, amikről neked fogalmad sem lehet. Mara – sama azt mondta, jobb, ha többen vigyázunk rád. –
- Ha Inuyasha idejön abból csak veszekedés lesz. Fél percet nem bírnak ki egymás mellett… és még Yukamo is… -
- Te ne aggódj… elég, ha mi aggódunk érted. – simította végig hosszú, fehér ujjait a lány karján.
- Kamaru, ne… - ejtette ki kezéből Kagome a porcelán tálat mely azonnal darabokra hullott lenézett a cserepekre, majd gyorsan elrohant, fel oda, ahol egyedül lehet.
Mikor benyitott a magas ajtón kellemetlen meglepetés érte. A teremben már volt valaki. Valaki, akit nem szívesen látott. Gyorsan észbekapott és lehajtotta fejét.
- Hagyjuk a formalitásokat, én vagyok itt a legbiztosabb abban, hogy te soha nem voltál Sesshoumaru szolgája. – vont vállat Eikensei – de hogy őszinte legyek nem is érdekel. Emeld fel a fejed. –
- Hogyan jutottál be ide? – kérdezte Kagome becsukva maga mögött az ajtót, beletörődve abba, hogy a sárkány mindent tud.
- Apám a birtokos. Mint fia, ha bár nem is lakok itt, valamilyen szinten én is tulajdonosa vagyok ennek a palotának. Szabad bejárásom van mindenhova… Legkevésbé sem izgat, hogy Sesshoumaru kivel szűri össze a levet, az apja után ez már engem meg sem lepett. –
- Akkor miért kerestél engem? –
- Az ikertestvérem miatt. –

- Hány fogást tálalnak fel? –
- Látszik, hogy utoljára még Inutaishoval voltál. Négyet. –
- Remek… -
- Aggódsz miatta. –
- Remélem, már fönt van… -

- Az ikertestvérem miatt. –
- Ikertestvér? –
- Egy a huszonegy szellem közül. Ha nem tévedek, találkoztál vele. –
- A férfi a tónál… pont úgy nézett ki, mint te… -
- Igen ő a Levél. Szégyenemre jó szellem lett. A nyakadról eltűnt a vágásom. –
- Mi? Tényleg akkor azért gyógyult be ilyen hamar… -
- Másképp talán egész életedre ottmaradt volna, de a méreg még mindig benned terjeng… –
- Ha a testvéred egy közülük, te biztosan sokat tudsz róla. Kérlek, áruld el, mi köze van hozzájuk Sesshoumarunak. –
- Mi folyik itt? – lépett be szinte hangtalanul az ajtón az említett.
- Sesshoumaru, a szolgád valóban igen jól nevelt, nekem is szükségem lenne egy ilyenre. A vére nagyon ízletes, megengeded, hogy emlékeztessem magam rá. –
- Ha lehet inkább ne. Amilyen erőtlen még a végén összeesne. –
- Hát jó akkor, majd máskor még meglátogatom, jól esne leöblíteni vele az ételt. –
- Igen, majd máskor. – tessékelte ki valósággal a szellem, és miután ez sikerült is neki szerelméhez fordult – Mi volt ez? Mit keresett itt? –
- Semmi nem történt, csak téged akart meglátogatni. –
- Hát persze… Mindegy, ma este nincs már több kötelező program, csak a társalgóban gyűlnek össze beszélgetni, úgyhogy itt maradhatunk. Ha valaki reggel lát, akkor te, lent aludtál a többi kis talpnyalóval érted. –
- Nem lenne jobb, ha tényleg lemennék? –
- Nem. Nem akarom, hogy elkószálj a közelemből… Jót ettél? –
- Igen, finom volt… - hazudta, feje búbját vakargatva – …s te? –
- Ehető volt, de a te főztödnél nem jobb. –
- Ezt most bóknak veszem nagyuram. – mosolyodott el, és végül is azt a következtetést szűrte le, hogy ez az egész bál nem is olyan rossz.

Reggel nagy dörömbölésre ébredtek. Kagome magára rántotta a takarót, de a mellette lévő Sesshoumaru inkább felült és úgy szaglászott körbe. Miután megállapította senki olyan, aki fenyegetné őket, kimondta a bebocsátó szót, majd páncélja után nyúlt és elkezdte felvenni.
Mara és Yukamo lépett be a szobába, no meg Inuyasha, de ő inkább rontott. Mikor meglátta a vastag fehér paplan alól kikukucskáló lányt fülig elvörösödött és motyogva elfordult.
- Uram-atyám! – kiáltott fel Yukamo, mint aki meglátott egy meztelen csigát – ez undorító! – ment ki a folyosóra; utána Mara.
- Hát… hát… - dadogott a hanyou.
- Inkább menj ki, míg felöltözik. – bökött fejével az ajtó felé Sesshoumaru, miközben felcsatolta kardjait.
- Persze, persze… - felelt zavartan, majd ő is a folyosóra lépett.
- Mindig nem értem nekem miért kellett jönnöm… - hallotta a másik szellem panaszos hangját, és mellé állt.
- Mert itt van Kamaru is. – közölte nemes egyszerűséggel anyja – Ha Sesshoumaru meglátja, megöli, viszont ha jól tudom, túlságosan is vonzódik a mi kis halandónkhoz. –
- Jól tudod, de honnét? –
- Gyakorlatilag most már a falkánk tagja, mindent tudok róla. –
- Rólam se tudsz mindent. –
- Őt befogadtuk, téged inkább kitagadunk. –
- Hogy mondhatsz ilyen a saját fiadra? –
- Inkább nyughass, és tegyél büszkévé. Ha az egész ügyre fény derül Sesshoumarut kivégzik. –
- Mert ő fontosabb, mint én… -
- Nem fontosabb, és a hírek szerint egy Kagura nevű hölgy is megjelent a bálon, mint vendég sikeresen szerzett meghívást. –
- Kagura? – kérdezte egyszerre a két fiú.
- Második emelet, jobb sarok. –
- Kösz az infót anyuci. – nyomott Mara arcára egy cuppanós puszit, és rohant a lépcsőkhöz.
- Aztán meg ne feledkezz a feladatodról. – kiáltott fia után, és letörölte arcát – Neked csak annyi a dolgod, hogy ne túl feltűnően de ügyelj Kagoméra. – fordult a hanyou felé.
- Rendben.-
- Még valami, mivel egyszerű félszellem vagy, te se nagyon kötözködj. Inutaisho emléke miatt nem hiszem, hogy bárki is rád támadna, de azért ne keresd a verekedést. –
- Nem fogom. Szólna Kagoménak, hogy mindenképpen le kéne jönnie hozzám még reggeli előtt. –
- Átadom. – nyitott be újra keresztfia szobájába, ahol már mindkét fiatal felöltözve állt, és még valamit igazított magán - Szörnyen nagy felelőtlenség volt egy ágyban aludnotok. Nem azért hoztam ide ennyi testőrt, hogy ilyesmi miatt lebukjatok. – vette előszúrós tekintetét, amivel szinte embert lehetett volna ölni – Ez élesbe megy. Mostantól kezdve egy jó szavad nem lehet ehhez a halandóhoz, amíg nem vagyunk a szűk szervezeti körben. Leszel szíves a többi szellemmel is társalogni, és nem aggodalmaskodsz nyilvánosan miatta, mert azzal csak még nagyobb bajba sodrod. –
- Rendben, indulok. – kezdte kissé dacosan, tán csak párszemélytől tűrte volna el a világon ezt a szembeszédet, de keresztanyja pont közéjük tartozott.
- Sesshoumaru, biztonságosabb, ha Inuyasha van a közelében, mintha te. –
- Igen, értem. - távozott, hideg tekintetét magasan felszegte, méltóságteljesen, kihúzva magát sétált le szépen, lassan a társalgóba.
Nem hajolt meg egy fiatal hölgy előtt sem, mint ahogy azt szokás, de tőle senki nem is várta el. Mert ő csak nála idősebb nőket tisztelte fajtája között, már időtlen idők óta. Leült egy kanapéra, és teát vett a kezébe, bár nem különösebben szerette. Nem sokat beszélt, de akkor csak illedelmesen és visszafogottan.
- Te meg. – pillantott hátra a démonasszonyság, Kagoméra – Ha Sesshoumarunak bármi gondja lesz miattad, saját kezűleg távolítalak el mellőle… Megértetted? –
- Meg… - suttogta a lány, nem kis riadalommal hangjában, hiszen tudta a nő egyáltalán nem pártolja keresztfiával kötött kapcsolatát, sőt meg volt róla győződve, hogy ha szerelmének semmi baja nem esne a viszonyuk kitudódásából, akkor ő lenne az első, aki elárulná.
- Legalsó emelet, igyekezz, Inuyasha vár, aztán menj le Kamaruhoz a konyhába. – intett Mara, majd ő is lesétált a társalgóba.

Yukamo kissé izgatottan dörzsölte össze tenyerét egy nagy ezüstkilincses tölgyajtó előtt, mellyen díszes tábla hirdette: „Kagura - sama”. Hiszen milyen régen látta már hőn áhított szerelmét. Hiszen a nagy becsben tartott hölgy rabnak született, és valószínűleg rab is marad még jó ideig. A youkai orrát felfelé hegyezte, mélyen beszippantotta szerelme édes illatát, majd kopogott… Válasz nem érkezett. Újra kopogtatott.
- Ki az? – hallatszott ki az erélyes női hang.
- Szobaszerviz. –
- Yukamo… te vagy az…? –
- Megvitathatjuk ezt odabent is. –
- Igen… -
- Akkor most beengedsz? –
- Persze. – felelete és egyidejűleg nyitotta is az ajtót, mikor meglátta valóban a gondolt személy áll vele szemben, ő is elmosolyogta magát, és beterelve a szellemet azonnal meg is csókolta - Hogyan kerülsz te ide? –
- Te is hiányoztál nekem. – suttogta Yukamo – én rangos családból származom, a szobámat évszázadok óta fenntartják, de az viszont már kérdés, hogy te hogy kerülsz ide? –
- Naraku küldött, ő, mint mesterséges démon nem léphetett be ide, azonban nem akart lemaradni az eseményekről, főleg, hogy ő szervezte őket. –
- Elnézést, de te nem számítasz mesterséges démonnak? –
- Nem én nem, én uralom a szelet. –
- Rendben, de hogy értetted azt, hogy ő szervezte? –
- Ő volt a besúgó miután kirobbantotta a hírt, hogy Sesshoumaru és Kagome túl közel állnak egymáshoz, a démonok egy része megfigyelést küldött rájuk, miután ők elismerték hogy lehet benne valami, már szinte mindenkit foglalkoztatott a dolog, és most itt tartunk, hogy már csak egy bizonyíték kell… egyetlen egy… -
- …n eddig úgy tudtam Narakunak szüksége van a hiszti-gépre. Miért akarja most megöletni? –
- Nekem nem árul el semmi igazán fontosat, de egy biztos, a dolgok eddig úgy alakultak, ahogy ő kívánta. –
- Hát ez nagyon nem jó… -
- De én nem hiszem, hogy meg akarná ölni. Az hogy annak a senki kis volt inkarnációnak az ereje feloldódott Kagoméban, így volt eltervezve. –

- Inuyasha – sama. – használta Kagome a vaskos, bronzoroszlán szájában tartott kopogtatót.
- Gyere be. – kiáltott ki a szoba tulajdonosa; tudta ki jött, felismerte a lány hangját.
Kagome amint nyitotta az ajtót, erőszakos zörrenéseket, majd egy ismerős, ám eléggé vad fújást hallott. Szeme előtt hamarosan megjelent Choro és a vele küzdő hanyou alakja. Kellőképpen meglepődött, de kis kedvence azonnal felöltötte miniatürizálódott formáját és odarohant hozzá.
- Choro. - kapta fel a lány, és azonnal cirógatni kezdte az állatkát.
- Alig bírtam visszafogni, megérezhette a közelségedet és menni akart mindenáron. Yukamo az-az átkozott meg rám hagyta. –
- Hát hiányoztam? – ölelte magához Chorot, aki dorombolással jelezte, a megállapítás helyességét – Köszönöm, hogy elhoztátok. Rinék akkor most gondolom Kaeldénél vannak. –
- Igen, Kikiyou és Sango is vigyáz rá, bár az alatt a pár óra alatt, amíg még én is ott voltam végig utánad sírt. –
- Nem szokott ilyet csinálni… mármint mindig rendesen viselkedik, és segít, amiben lehet… -
- …n nem tudom. – huppant le a fiú az ágyra kezeit karba téve – …s… - folytatta kissé elvörösödve – te meg Sesshoumaru már… -
- Öhm… - fogta el fulladásos köhögés, és Inuyasha arcszínénél jóval erősebb pirosat produkált – Nem kéne menned hamarosan reggeli. –
- De. – indultak mindketten az ajtó felé, majd egy szót se szólva az ebédlőhöz mentek; Inuyasha és a lány is eléggé kellemetlenül érezte magát.
- …n nekem itt le kell… - mutatatott Kagome egy hosszú lépcsőre, amint az étkező nagy ajtajához értek.
- Persze-persze. – intett zavartan Inuyasha, és bement a terített terembe, ahol már szinte mindenki megjelent, és éppen az ételek kihordása folyt lázasan, a felszolgálók nagy része szinte rettegetett, hogy elvét valamit, így lassan és óvatosan próbálták letenni a megfelelő helyre a megfelelő illatos tálcát.
- Te is megérkeztél öcsém. –
- Meg. – foglalt helyet Sesshoumaru mellett; alapbeosztásban neki nem lehetett volna ennél az asztalnál ülnie, mert még itt is rangsorolva voltak, de Marának, mint minden mást, ezt is sikerült elérnie, hiszen családjuk nagy tiszteletnek örvendett a dayoukai körökben – Ez meg mit művel? – nézett most a testvére mellett ülő Yukamóra, ki poharát emelgette, mintha koccintana valakivel, de előtte csak egy korosabb emberformát öltött démon ült.
- Használd a szemed, drága öcsém, két sorral arrébb. – tudatta a számára egyszerű választ lekezelően, és többet nem is figyelt testvérkéjére.
- Kagura… - lepődött meg a hanyou – „Igaz is… hiszen ők együtt vannak, de akkor Kagurát Naraku küldte. Kíváncsi vagyok, hogy ő is megjelenik-e, mert ha igen…” - tette Tetsusaigájára kezét, és elméjén átvillant a gyűlölet, melyet már régen táplált a gonosz korcs iránt.

- Megjöttél Kagome… - intett a fiú, mikor megpillantotta a konyhába lépő lányt – Ma még jobban igyekeztem. Szerintem nagyon finom lett. Tessék. – nyújtotta oda, a külön gonddal készítetett reggelit, mely valóban ínycsiklandozónak nézett ki.
- Köszön, igazán nem kellett volna ennyit szenvedned vele. –
- Ide ülj le. – mutatott egy öreg cseresznyebarna székre, majd ő is helyet foglalt mellette – Semmi, én úgyse nagyon nyúlhatok bele a felszolgálandó ételbe, csak kisebb apróságokat végzek el, úgyhogy volt időm. –
- Tényleg finom. – mosolyogta el magát, megkínálta Chorot és tovább evett, bár eléggé zavarta, hogy a fiú nézi őt közben, de éhes volt, úgyhogy próbált megfeledkezni róla.
- Siess vissza, most végeznek a föntiek, és szerencsejáték lesz. –
- Rendben, még egyszer köszönöm, nagyon finom volt. – viharzott el, jóllakottan.
A lépcsőn felérve látta, hogy rengeteg kis apró szolga ott áll sorba lehajtott fejjel kisebb-nagyobb erszényeket szorítva. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy neki nincs, és ez nagy baj lehet, de mikor nyílt az ajtó, gyorsan beállt a sorba, és ő is lehajtotta fejét. Choro mellé ült, és fültövét kezdte vakargatni. Mikor árnyék vetődött elé, lassan felemelte tekintetét. Sesshoumaru állt előtte, arckifejezése dühösnek mutatkozott. Bíborbársony zsákocskát nyomott a kezébe. Tapintás alapján pénzérmék lehettek benne. Nem szóltak egymáshoz. A szellem vonásai hasonlítottak régi önmagához, néma ajkak, megvető, hideg szemek, a felsőbbrendűség teljes érzékeltetése.
A sor megindult. Nagy tömeg átvonult egy másik terembe, a hatalmas ablakokat vastag, földig érő smaragdzöld függönyök fedték, melyekbe kis levelek voltak hímezve. Olyan sötét volt, mint éjszaka.
- Kockázás. - suttogta Kagome; rengetek kis asztalka volt elhelyezve, körülölelve selyempárnákkal.
- Maradj csöndben. – intette le a nagyúr, és helyet foglalt keresztanyja mellett, ahol Yukamo, Inuyasha és még két Kagome számára ismeretlen, ám feltűnően csinos hölgy ült.
Jakenhez hasonló gnómok és más teremtmények, mind megálltak gazdájuk mellett, így a lány is ezt tette. Riukensei rövid beszéde után - mely lényegében arról szólt, hogy mindenki érezze jól magát – elkezdődött a játék, mely valójában nem a pénzszerzésre, hanem a társalgásra ment ki. Sesshoumaru tartózkodó volt, nem nagyon fogadott. Asztaluktól időközben távozott egy hölgy, de helyette jött még két tar kopasz, kissé pocakos korosabb férfi, és maga Eikensei. Sesshoumaruval gyilkos pillantásokat váltottak, amibe lassan Yukamo is beszállt a maga módján…
Felkönyökölt a kis asztalra, a dobásra váró két kockát arany írisze elé helyezte és vigyorgott mellé. Kagome alig bírta visszatartani a nevetést, míg tényleg kiengedett egy halvány kis kuncogást. Sesshoumaru megvető szemeivel hátranézett, jelezve, ezt ne, majd mikor a másik szelem is észrevette a dolgot, inkább abbahagyta a bohóckodást. Körbenézett, Kagura után kajtatva, majd meg is találta szerelmét, ki jóval arrébb, legyezőjét maga elé tartva próbálta kibírni a teremben terjengő tömény füstöt. Kagome is émelygett, és a lába is kezdett fájni a sok állástól, még cipője is kényelmetlennek tűnt. Felnézett a plafonra, és a kövek érdes felületét kezdte vizsgálni, érezte, hogy teljesen elkábítja a füst…

- Így még kínozni sem érdemes. –
- Szerintetek fürdött, mert ha nem, nem érek hozzá. –
- Nem kell hozzáérned, elég, ha a kardod simogatja. – hallott kellemetlen nevetést Kagome, a feje szörnyen hasogatott.
- …bredezik. –
- Végre, már kezdtem unatkozni. –
- Á! – sikkantott fel a lány szemeit felnyitva, és arrébb ugrott, az őt undorral nézegető három alak köréből.
- Mi az, szolga, félsz, hogy bántani fogunk? …jól teszed. –
- Mit… - kezdte bele, de aztán helyre rakta gondolatait, lehajtotta fejét, és próbált elsétálni.
- Ennyire ostoba vagy? – lökött bele az egyik szellem, amitől a lány nekivágódott a falnak.
Mikor Kagome legközelebb felnézett, észrevett még egy alakot. Eikensei járt éppen arra, és élvezettel nézte, ahogy a másik három szórakozik. Széles vigyor terült arcán, olyasmi, mint Yukamoén szokott, de ez sokkal kegyetlenebb volt annál. Bűzlött róla a káröröm.
- Hé fiúk! – szólt oda egyik hirtelen pillanatában – Ez a cseléd Sesshoumaru – samáé. Nem hiszem, hogy örülne neki, ha meghalna.
- Eikensei – dono… -
- Gondolom, a gazdáitok rendelték el… szórakozni nem így kell. Mi értelme, ha nem látod a félelmet az arcán. Nézz rám. – szólt oda még mindig mosolyogva, de a lány nem igazán óhajtott engedelmeskedni – Igen, pont így jó, amíg van benne dac, ha már megtört nem ér semmit. – emelte fel Kagomét nyakánál fogva, alig kapott levegőt – Mondtam, hogy nézz rám. – húzta végig kisujjának éles karmát a porcelánfehér arcon – Miért nem félsz tőlem? Itt senki nem véd meg, itt mindenki lenéz, megvet, és gyűlöl téged. Látni akarom, ahogy remeg, ő a nagy Sesshoumaru, térden állva fog nekem könyörögni. Miért nem félsz tőlem? – felelet nem érkezett, így ledobta a földre, mint egy rongybabát, halkan puffant – …n kakin füstölőt használtam volna, attól előbb elájul. – jegyezte meg, majd eltűnt a sötét folyosóban.
- Most mi legyen? –
- Elment mára a kedvem ettől az egésztől. Holnap találkozunk halandó, és akkor nem úszod meg ennyivel. – hallotta még a lenéző visszaszólást, majd minden elnémult.
Senki nem járt arra, még a szájából csurgó vér csöndes érkezését is hallotta. Kicsordult a könnye, próbált visszaemlékezni.
„Kockáztak… az a tömény füst, fullasztó volt. Elájulhattam… de Sesshoumaru miért nem volt mellettem? Ebben az átkozott kastélyban, minden szagot tompítottak, a szobákból nem szűrődik ki zaj, se sustorgás. Nem tudja, hogy itt vagyok… nem jön értem… ha akarna, sem tudna, túl feltűnő lenne… de nem is baj… nem akarom, hogy így lásson… ” – tápászkodott fel nagy nehezen, letörölte száját, így csuklója is véres lett, állt ott egy darabig, nem tudta hova is mehetne…
Elindult lefele, nem tudta melyik emeleten van, talán a másodikon… összehúzta magát, senkivel nem futott össze, szoknyája felhasadt, és a ruha nyaka is be volt szakítva. Léptek zajára félreugrott egy kifelé álló sarok mögé. Szerelmét pillantotta meg, még jobban beljebb húzódott, egy nővel sétált. Látszólag beszélgettek, de mondjuk úgy, hogy inkább csak a nőnek járt a szája, eléggé csinos volt. Kagome alaposan is megnézte, egy asztalnál ültek a kockázásnál.
„Csak színjáték, most sokkal szívesebben venné, ha én karolnák így bele…” – próbált mosolyt erőltetni arcára, de helyette inkább ismét megeredt a könnye – „Miért sírok? Hisz engem szeret, tudom, hogy engem szeret… engem… csak is engem…” – amint elhaladt a kis pár, kezét a szájához szorítva rohant Inuyasha szobájához.
Kopogott, és szinte azonnal nyílt is az ajtó.
- Kagome? – lepődött meg a hanyou, de utat engedett neki, és gyorsan be is csukta az ajtót – Mi történt? – nézett végig a szakadt lányon, kinek arcán egy ki vágásból csurgott a vér, szája alatt is volt belőle rendesen szétkenve, ruhája szinte már alig volt rajta – Ki bántott? –
- …n… én csak nem akarom, hogy Sesshoumaru így lásson… - borult a fiú ölébe és keserves zokogásba kezdett.
Inuyasha kissé meglepődött, de aztán sután átölelte a lányt, és próbálta lenyugtatni.
- Mi történt? –
- Nem tudom arra ébredtem, hogy körülvesznek és nem volt mellettem, ő nem volt mellettem… aztán sikerült szabadulnom, elindultam lefele, és akkor megláttam egy másik nővel… -
- Kit? Sesshoumarut? –
- Igen… és egy másik nővel volt. – hullottak tovább a könnyek a szeméből.
- Kagome… -
- Nincs okom féltékenynek lenni… tudom, hogy szeret, csak engem szeret… de mégis ha arra gondolok, hogy karba öltve sétál egy másik nővel én… én… - torzult el a hangja, és nem jött ki több szó a száján.
- S… nyugodj meg, így tényleg nem szabad hagynunk, hogy meglásson. Ha sírsz csak rosszabb lesz, mert megérzi. – Kéne neked ruha, ez túlságosan… lyukas… hogy is mondták. Megvan. Itt egy. – emelt ki a fiókos szekrényből – Pont ugyan olyan, észre sem veszi a változást. Menj a mosdóba, és az arcod is töröld meg. –
- Rendben. – tűnt el az ajtó mögött és egy kissé húzósabb idő után ismét megjelent.
- Jó lesz. –
- Inuyasha… köszönöm… -
- Keh. Ne köszönd, végtére ezért rángattak ide. – húzta fel az orrát, és leült ágyára – na gyerünk, menj, már biztos aggódik érted. –
- Igen. – mosolygott, és elrohant, sokkal jobban érezte magát, teljesen feltöltődött lelki energiával.

- Hol voltál? – szegezte a kérdést keményen a szobába belépőlánynak Sesshoumaru.
- Sehol… -
- Hol voltál? –
- Inuyashánál… -
- …s ő karmolta meg az arcod? –
- Karmolta? – kapott a sebhez, mely már egyáltalán nem vérzett, csak egy alvadt sötétvörös csík jelezte helyét – nem-nem… véletlenül belekaptam. –
- Kagome… mennyire nézek ki ostobának? Gyűlölöm, ha ostobának néznek. –
- Eikensei… -
- Akkor mégsem Inuyashánál voltál? –
- De ott voltam, vele még előtte futottam össze. –
- Nem szeretném, ha hazudnál nekem. Maradj itt, semmi képen se hagyd el a szobát. Nem hagyhatod el a szobát – szólt majd kiment, és jó hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
- Rend… ben. – sóhajtott nagyot – „Miért volt velem ilyen durva? Te jó ég, hiszen már este van…” – nézett a szoba másik felében lévő ablakra – „Meddig lehettem távol?” – próbálta megsaccolni, de morgás zökkentette ki gondolatmenetéből – Van ott valaki? – tekintett a zajforrása felé.
Közelebb ment a szekrényhez, letérdelt, és bekukucskált alá, mert onnét hallotta a nem éppen barátságos, inkább szenvedő hangokat.
- Choro? – nézett kérdően, mert mintha kis kedvencét látta volna hátukról – Choro te vagy az? – nyúlt felé, de az, hirtelen megfordult és megkapta a barátságosan közelítő kezet – Áucs… - dőlt hátra, úgy megijedt.
A kis róka kijött a szekrény mögül morgása már egyáltalán nem volt szenvedő, csak ellenséges. Kagome komolyan megijedt, lassan hátrált az ajtó felé, majd mikor állatkája átváltozott nagy alakjába, már ugrott a kilincs után. Nem nyílt.
- Ne pont most ragadj be. Miért nem nyílsz már ki… - rángatta az ajtót, de Choro nagy teste leterítette – Ne! Fejezd be! Mi történt Choro?! – sikítozott, megint csak alig kapott levegőt a mellkasára nehezedő erősmancsok miatt.

- Sesshoumaru. Minek köszönhetem látogatásodat? –
- Nem hiszem, hogy ez kérdéses. Találkoztál a szolgálómmal… –
- Szolgáló? Ugyan Sesshoumaru kettőnk között vagyunk, kit akarsz álltatni? Lehet, hogy ezeket itt mind becsaphatod, becsaphatjátok. De a kis „szolgálód” be is ismerte már nekem az igazat. –
- Kagome… -
- Sesshoumaru én nem feledek, soha nem feledek. A helyedben sietnék vissza, véletlenül hallottam egy tervről… a kis róka és a cseléd… -
- Kagome! – viharzott ki a meleg kandallós teremből, úgy szedte a lábait, ahogy csak tudta, de arca végig rezzenéstelen maradt – „Átkozottak…”
Szinte bevágta az ajtót, kedvese előtte egy lépéssel hevert, a szőnyeget mély bordóra festette vére, már nem volt magánál. Choro vörös fénylő szemeit a nagyúrra emelte, majd egy ugrással visszaváltozott kis formájába. Gazdájára nézett, majd pislogott ártatlanul párat, igazán nem értette a dolgokat.
- Kagome… - suttogta, de addigra ajtója előtt, már hatalmas tömeg gyűlt, valószínűleg Eikenseinek köszönhetően – „Elvérzik… el fog vérezni…” – legszívesebben ordított volna, hogy valaki segítsen, tudta nem mutathatja ki aggodalmát.
Yukamo lépett be a szobába, gyorsan végigmérte a helyzetet és cselekedett.
- Jól van szellemek, nincs itt semmi látnivaló. Megtenné, hogy kitolja a mikrofont a fejemből, nem vagyok éhes… Köszönöm. Nos… a tudomány mai állása szerint… nagy valószínűséggel… hát… meg fog halni. De ne aggódjanak, van még rengeteg ilyen ott, ahonnan ez jött. Továbbá tájékozatnák minden kedves vendéget, hogy spóroljanak a VC papírral. Köszönöm a figyelmüket, viszlát. – csapta be az ajtót, és mint egy villám felkapta az ájult lányt; nem törődve azzal, hogy tiszta vér felfektette az ágyra – hé húgi, nehogy nekem most meghalj, mindjárt itt a születésnapom, majd utána. Oké? Hé, meg ne halj nekem. –
- …n zártam be… én zártam be ide… azt mondtam, nem mehet ki, és nem tudott kimenni… -
- Sesshoumaru, ne aggódj, semmi komoly, csak annak tűnik, nézd, felszíni karmolások, ez a sok vér nem az övé… -
- Tessék? –
- Ki akartak zökkenteni a kerékvágásból, csak egy rossz tréfa volt. Az a kis csipogó játék nem ártott neki sokat, valószínűleg irányították, és remekül ügyeltek rá, hogy ne legyen komolyabb baja. –
- Ezek egyre leleményesebbek… -
- Az a lényeg hogy nem buktál ki, és Kagoménak sem lett semmi baja. –
- Mikor ébred fel? –
- Nem tudom… talán sokkot kaphatott, az illene rá… -
- Még egy kérdés… Honnét vetted ezt az idióta szöveget? -
- Kagoménál hallottam valami dobozból, de jól hangzik nem? –
- Most inkább menj… -
- Persze megértem én… édes magány… Nem is zavarok tovább, már itt sem vagyok. Nem hallod többet hangom. Mindjárt eltűnik a képem. Kimegyek az ajtón, és… -
- Tedd azt. – bólintott nyomatékosan, mire a másik youkai távozott – Ennél sokkal jobban fogok vigyázni rád, sokkal de sokkal jobban. – csukta be maga mögött halkan az ajtót, és magára hagyta a még ájult lányt.

Kagome lassan ébredezett felült az ágyon, és körbenézett, majd kicsit elszomorodott, hogy megint egyedül kelt. Az ablakon kinézve megállapította, még mindig éjszaka van. Aztán eszébe jutott, hogy a bálon csak három estét alszanak.
Végignézett magán és egyből émelygés fogta el. A fürdőszobába sietett és amilyen gyorsan csak tudott megmosakodott, fekete ruhájából is kimosta a vért, bár fehér selyem kötényén maradt utána némi halványpirosas-sárgás folt. Haját is megigazította, miután eldöntötte, nagyjából elfogadhatóan néz ki visszaült az ágyra, gondolta Sesshoumaru úgy is benéz majd rá, hogy jól van e.
Csak ült csendben és várt, ám eléggé hamar megunta a dolgot, úgyhogy úgy döntött, hogy inkább megkeresi szerelmét, még ha annak az esélye, hogy megtalálja ebben a hatalmas kastélyban eléggé kevés. A küszöbön kitéve lábát félelem fogta el, mi van, ha újra összefut az egyik kedves vendéggel, aki éppen szívesen mélyesztené bele a kardját, vagy éppen a karmát.
Nagyot nyelt és céltudatosan elindult lefelé. Megtalálta a termet, ahol eléggé sokan gyűltek össze, és csak beszélgettek. Kiszúrta a tömegből szerelmét, megint azzal a nővel volt…
Sesshoumaru is észrevette, és intett neki, hogy hozzon valami italt. A lány elsőnek kissé meglepődött, de azért teljesítette a kérést, és felszolgált két keskeny poharat, melyben számára ismeretlen alkoholféle lehetett, majd gazdája mögé állt.
Úgy érezte, majd felfordul a gyomra, és a hetyke kis nőcskét ki estére kék kimonót viselt szinte meg tudta volna pofozni, mert eléggé feltűnően rámászott a jóképű youkaira. Már nagyon éhes volt, hiszen átaludta az ebédet és a vacsorát is. ”ra után kutatott, de csak egy nagy homokórát talált, ami nagy valószínűséggel a tizenhárom napot számolta, mintsem az emberi időt, mely a démonok számára nem jelentett valami sokat.
Gyomra hangosan felkordult, Sesshoumaru hátranézett a lányra, aki elpirult, úgy szégyellte magát, majd intett valami olyasmit, hogy menjen és egyen valamit. Nem kellett kétszer figyelmeztetni. Fogta magát, és elviharzott a konyhára.
Ott még mindig nagy volt a sürgés-forgás, a reggeli készítésén tüsténkedtek ennyit. Nagy nehezen átverekedte magát a tömegen és Kamarut is megtalálta.
- Nem jöttél enni, aggódtam. –
- Ne haragudj, semmi bajom, csak nem volt időm. De most… -
- Megéheztél mi? Pillanat és összedobok valamit. –
- Köszönöm. –
- Nézzétek, ki van itt. –
- Ne… - húzta össze magát Kagome, mikor a volt három emberformát öltött szolgából kettő ismét közeledett felé.
- Mi a… - fordult hátra Kamaru, de ekkor már egy szellem is megjelent.
- Cseléd, fel a szobába, vesd meg az ágyakat, lehet, hogy szükség lesz rájuk. –
- Igenis Yukamo – sama. – szaladt előre megkönnyebbülve a lány, nem is törődve azzal, hogy megmentője hogy került oda éppen a legjobb pillanatban.
- Neked nem szabad ide lejönnöd. – szólt hidegen Kamaru, miután a két bajkeverő csalódottan elsomfordált.
- Tudom, de sohasem tartottam magam a szabályokhoz, többek között ezért nem kaptam meg még a nagyúr-jelzőt. Ám nem ezt megvitatni jöttem, hanem téged ellenőrizni. A dolgod csak annyi, hogy készíts neki ételt. – vigyorgott a fiú képébe – csak ennyi, tartsd magad féken. Tudod, itt gondolkodj. – nyomta mutatóujját halántékának, majd dalolászva Kagome után sétált.

Mara, Inuyasha és Kagome, a Sesshoumarunak foglalt szoba ablaka előtt ültek. Yukamo unokatestvérével lépett oda a társasághoz, mely mélyen hallgatott. Mindenki gondolkodott valamin. Sesshoumaru letette Chorot a földre, aki egyből gazdája felé szaladt, de az kissé tartózkodott tőle, majd mikor látta már minden rendben vele újból kézbe vette. Az ajtó csukva volt így Kagome fölemelte tekintetét és Sesshoumarura mosolygott, aki nem viszonozta a kedvességet, helyette éles szóra nyitotta száját.
- Miért mondtad el Eikenseinek? – csenget mély hangja.
- Mit? –
- Hogy együtt vagyunk? –
- …n… ő már rá jött. Nem én mondtam el, én csak… -
- Az életünket kockáztatod. –
- Azt hiszem most jobb, ha mi megyünk. – indult kifelé Yukamo, fején találva a szöget, anyja és a hanyou követte, sejtették, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki.
- Ha ez az egész kitudódik, oda a családom jó nevének, a büszkeségemnek és… -
- Büszkeséged? Hát ez többet jelent neked… -
- Nem de az életednek is, és nekem ez a legfőbb problémám. Mit kerestél akkor Inuyashánál? – fordított hátat a lánynak, kinézve a fátyolfüggönyös ablakon.
- …n megláttalak azzal a másik nővel és… -
- …s? –
- …s… sajnálom, én csak elmentem Inuyashához, mert ő közel volt, és nem tudtam, te mikor érkezel meg, nem akartam egyedül lenni. –
- Nem szeretem, ha hazudnak nekem, mitől félsz? Miért nem árulod el nekem az igazat? –
- De… Nem… az-az… - nyögdécselt a lány, igazán nem tudta mit mondjon.
- Menjünk le, keressük meg Maráékat. –
- Rend…ben… - sóhajtott nagyot, és ők is elindultak lefele.
Egy kisebb melléktársalgóban találták őket. Yukamo Kagurával iszogatott a meleg kandalló előtt, kint esett az eső. Inuyasha az ablakra hulló kövér cseppeket szemlélte, meglehetősen unatkozott. Mara Eikenseivel váltott pár szót, de mikor a nagyúr megérkezett széles mosollyal arcán odaszólt.
- Nézd milyen szép ez a függöny Sesshoumaru. Kézzel fűzték, puha és finom az illata. –
- Igen kétségtelenül remekmű. – fordult a mögötte álló lányhoz – Te meg mit állsz ott, menj és hozz nekünk italt. –
- I - igenis… - szaladt el Kagome, és párperc múlva egy tálcával tért vissza melyen kristálypoharak és egy kancsó szaké zsúfolódott, mindenkinek töltött, és oda is adta a kezébe, ám mikor szerelméhez ért, az eldobta kezéből a poharat.
- Ezek a halandók olyan ügyetlenek. Na mi lesz már? Töröld fel. –
- I – igenis… - térdelt le a hideg kőre és kötényével próbálta felszárítani a kiöntött italt.
- Ostoba, koszos lesz a ruha, inkább nyald fel. Ilyet még úgyse kóstoltál, már ha egyszer tudod egyáltalán, hogy mi ez. Egy ilyen értékes pohárnak nem is vagy tisztában a felbecsülhetetlenségével… ha ilyen lassan dolgozol, kivirágzik a kavics. – nézett le a sírással küszködő lány arcára megvető, fagyos tekintetével.
Kagome gyorsan összekapkodta, a szilánkdarabokat és elszaladt. Senki nem ment után, bár Inuyasha majdnem felpattant, Eikensei még mindig mosolyogva visszanyomta. A lány futott teljes erejéből, nem sírt, nem akart sírni, ökleit oly módon összeszorította, hogy a kezében lévő üvegszilánkok nagy része beleállt. A nagykapu készségesen kinyílt előtte, és ő nem törődve az esővel kirohant. Megcsúszva a nyálkás talajon hasra esett. Két tenyeréből már ömlött a vér. Könnyei is előtörtek.
„Miért… miért alázott meg így? Hisz ott mindenki tudta a titkunkat, senkinek nem kellett játszania, senkinek nem kellett előadni a kemény nagyurat… Miért alázott meg?”
Kezénél hirtelen éles fogak rántották meg, pár pillanat múlva már Choro hátán feküdt, aki elindult vele valahová jó messzire.
- Menjünk távol… csak minél távolabb ettől a helytől… -

- Ostoba, koszos lesz a ruha, inkább nyald fel. Ilyet még úgyse kóstoltál, már ha egyszer tudod egyáltalán, hogy mi ez. Egy ilyen értékes pohárnak nem is vagy tisztában a felbecsülhetetlenségével… ha ilyen lassan dolgozol, kivirágzik a kavics. – nézett le a sírással küszködő lány arcára megvető, fagyos tekintetével.
Kagome gyorsan összekapkodta, a szilánkdarabokat és elszaladt.
„Bocsáss meg Kagome, de nem tehettem mást… itt van… itt van a kaméleon démon. Miért érzem úgy, hogy ez el volt rendezve?”

- Nem láttátok Kagomét? – kérdezte a youkai a szobájába belépő Marát és Yukamót.
- Baj van… - kezdte a démon asszonyság.
- Mi történt? –
- Kagome elment… -
- Elment? Hová? –
- Nem tudjuk, látták amint Choroval elmegy. – csóválta fejét Yukamo.
- Ez nem lehet igaz… -
- Figyelj Sesshoumaru. Úgy kell tennünk, mintha elszökött volna. Már utána küldtem Inuyashát és… még valakit. Kagura és ez az ütődött is mindjárt indul. –
- Ki megy Kagurával? …n akarok vele menni. –
- Ez ostobább, mint amilyennek kinéz. –
- De anyuci, hogy mondhatsz ilyet… -
- Ez most nem a megfelelő pillanat Yukamo… Sesshoumaru mindenképpen maradnod kell. Az alakításod tökéletesre sikerült, de nem szabad megtörnünk a látszatot. –
- Hiszen az még tíz nap… -
- Megtalálják. –
- Meg hát, mindig is mondtam hogy kilométerekről bűzlik, sec perc alatt kiszagolom, csak a megközelítését nem vállalom. –
- Yukamo… -
- Csak… találjátok meg. – fordított hátat a nagyúr és egyszerűen távozott, haja a pillanatnyi szélcsavarba gabalyodott, de még így is egyenesen omlott vissza hátára; aggodalmát, mint mindig most is remekül palástolta; céltalanul nézett ki az ablak és megállapította, még mindig esik.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK…

 

 


Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal